2012-08-25 12:11:50• hírek • MTI

Újabb vizsgálat indult Adrian Nastase ellen

Újabb vizsgálat indult Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen; azzal gyanúsítják, hogy engedély nélkül birtokolt mintegy négyszáz töltényt - közölte pénteken a román legfőbb ügyészség.

A lőszert Nastase lakásán találták meg az ügyészek még júniusban, amikor a volt kormányfő öngyilkossági kísérletet követett el, miután a román legfelső bíróság jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte amiatt, hogy törvénytelenül finanszírozta államelnök-jelölti választási kampányát 2004-ben.

Ugyanakkor az ügyészek nem indítottak bűnvádi eljárást az öngyilkossági kísérlet ügyében, hanem lezárták a vizsgálatot. A legfőbb ügyészség közölte, hogy a volt miniszterelnök valóban véget akart vetni életének. Az ügy kapcsán két rendőr ellen is vizsgálatot indítottak, akiket azért küldtek Nastase lakására, hogy bekísérjék a börtönbe. Az ügyészek megállapították, hogy a rendőrök szabályosan jártak el.

Az új vizsgálat szerint Nastase lakásán mintegy négyszáz fegyvertöltényt találtak, amelyek tartására nem volt engedélye. Ezért előzetes vizsgálatot indítottak ellene a fegyver- és lőszertartást szabályozó törvény megsértése gyanújával.

Nastase egyik szenvedélye a vadászat, így fegyvertartási engedélye van. Többször részt vett például a Ion Tiriac román üzletember által az erdélyi Bályokon (Bihar megye) évente megszervezett vadászaton, amelyen mintegy harminc mágnást vagy befolyásos közéleti személyiséget szokott vendégül látni.

A Romániát 2000 és 2004 között kormányfőként irányító Nastase jelenleg börtönben van, hetekig ápolásra szorult az öngyilkossági kísérlet után, de a törvényszéki orvostani jelentés szerint nem szenvedett olyan súlyos sérüléseket, amelyek veszélybe sodorták volna az életét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: