2011-04-01 15:04:21• hírek • Póti Orsolya

Horvátországi nyaralás lett a kölcseysek jutalma

Az Adriai tengerpartra utazhatnak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói, hiszen nagyon szép eredményt értek el a magyarországi „Székely Kapuk - Zöld Kapuk" elnevezésű nemzetközi vetélkedőn.

A mórahalmi kezdeményezésű verseny két fordulóból állt: a résztvevők tavaly december végéig egy betlehemes játékot kellett bemutassanak legalább öt helyen, iskolákban és cégeknél, március elején pedig egy ökológiai kiállítás szervezése volt a feladatuk, melynek keretében hat tematikus plakátot kellett bemutassanak szintén legalább öt helyen. Az ökológiai kiállítás célja elsősorban az volt, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, a környezetszennyezés csökkentésére, valamint a természetes források hasznosságára.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata tizenkét helyen mutatta be betlehemes játékát, illetve tematikus plakátjait; előadásaikkal többek között a Szatmár.ro szerkesztőségébe is ellátogattak. A diákok az előadások során pénzadományokat is gyűjtöttek, amellyel az afrikai gyerekek taníttatását támogatták. A verseny célja az volt, hogy elősegítse a résztvevő tanárok és diákok kapcsolatát a környezeti neveléssel, a közösségi kultúrával és népművészeti hagyományokkal.

A tizennyolc diákból álló VII., illetve IX. osztályos szatmári csapatnak harminckilenc közép-kelet európai csapattal kellett összemérnie ügyességét, a verseny végén pedig sikerült megszerezniük a negyedik helyet. A helyezés mellett a csapatot egy nyolcnapos adriai nyaralással díjazták a szervezők - tudtuk meg Fehér Laura magyartanárnőtől, a tanulók felkészítőjétől.


Adriai nyaralás lett a Kölcsey csapatának jutalma
Adriai nyaralás lett a Kölcsey csapatának jutalma


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: