2010-09-15 12:07:58• hírek • Venczel Katalin/MTI

Nem volt bomba a toronyban

A párizsi rendőrség befejezte a bombariadó miatt kedden este kiürített Eiffel-torony teljes átvizsgálását és "semmit nem talált" - közölték rendőrségi források.

"Semmit nem találtunk. Hamis volt a bombariadó" - hangsúlyozta újságíróknak egy a rendőr a helyszínen, majd az Eiffel-torony személyzetét visszaengedték az épületbe, miközben a környéken fokozatosan újra megindulhatott a közlekedés. A turisták azonban csak szerda reggeltől látogathatják ismét a látványosságot, amely éjfélkor zár be a nagyközönség számára.

A tornyot üzemeltetető társaság este negyed kilenc után perccel egy párizsi telefonfülkéből névtelen telefonálótól kapott figyelmeztető hívást. Ennek nyomán, röviddel kilenc óra előtt jelentős rendőri erők vonultak ki és kezdték meg a terület kiürítését és átvizsgálását.

Mintegy 25 ezer ember tartózkodott ebben az időpontban a környéken. A toronyból mintegy kétezer embernek kellett azonnal távoznia. A biztonsági övezet kijelölése után a turisták egy részét a Szajna rakpartjaira terelték, a többieket pedig megpróbálták hátrébb szorítani a Mars-mezőn, megakadályozandó a kíváncsiskodók visszaszállingózását.

Kedden késő este a párizsi gyorsvasút (RER) egyik állomását (Saint-Michel) is kiürítették a főváros központjában egy névtelen telefonos fenyegetés nyomán: e szakaszon egy időre megbénult a forgalom, de a megálló rendőrségi átvizsgálása után, egy órán belül helyreállt a helyi érdekű vasúti közlekedés a szakaszon.

A francia rendőrség a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások közeli évfordulója miatt különösen nagy készültségben van, de a francia tömegtájékoztatási eszközök szerint a bombariadóknak köze lehet ahhoz is, hogy kedden a szenátus is megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja az arcot teljesen elfedő kendő - a két iszlám női viselet, a nikáb és a burka - viselését nyilvános helyen. Az intézkedés miatt Franciaország korábban több fenyegetést is kapott radikális iszlamista csoportok vezetőitől.


Eiffel torony - ham is volt a bombariadó
Eiffel torony - ham is volt a bombariadó


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: