2014-02-01 16:05:39• hírek • Kocsis Zoltán

Nem volt Vita a pályán, 16 ponttal győzött a VSK

Több mint magabiztos, 16 pontos győzelmet arattak a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának tagjai szombat délben a Marosvásárhelyi Nova Vita csapatának otthonában. Az élvonalbeli bajnokság 17 fordulójában megrendezett mérkőzésen Éles Péter tanítványai 74-58 arányú győzelmet arattak a Maros-parti városban.

A szatmári szakember az Orosz Andrea, Laza Enikő, Cristiana Cutas, Kortni Hope, Tabytha Wampler összetételű kezdőcsapatot küldte pályára. A lányok pedig meglehetősen energikusan kezdtek, hisz pillanatok alatt megfordították az 1-0-ás hátrányt. Többé nem is vezettek a hazaiak. Sőt, szoros is csak 7-6-os szatmári vezetésig volt. Ezt követően a VSK kilenc pontot dobott zsinórban, majd 22-8-ra nyerte az első negyedet.

A rövidke pihenő után a szatmáriak továbbra is diktálták a tempót, 32-16-nál már kétszer annyi dobott pontjuk volt, mint az ellenfélnek. A nagyszünet előtti így 38-22-es előnnyel vonulhatott az öltözőbe a VSK.

A játék képe a második félidőben sem változott számottevően, a vendégek a harmadik negyedet is megnyerték két ponttal. Ugyan az utolsó játékrészt ugyanennyivel a hazaiak nyerték, a VSK győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben és végül 74-58 arányban materializálódott.

A mérkőzésen bemutatkozott a szatmáriak téli igazolása, Caila Desroches, aki egy kisebb sérülés után hat ponttal tette le névjegyét. Nála jóval ponterősebb volt honfitársa, Hope, aki 18 pontig jutott.

A VSK-ra a következő héten két mérkőzés is vár: szombaton a Craiovát, vasárnap pedig a Sepsiszentgyörgyöt látja vendégül.

Máramarosi Nova Vita - Szatmárnémeti VSK 58-74 (8-22, 14-16, 18-20, 18-16)
A VSK pontszerzői: Hope 18, Orosz 15, Laza 13, Ivan 7, Wampler 7, Desroches 6, Adi 4, Voica 2, Cutas 2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: