2019-07-26 06:24:22• hírek • Bede Emőke

Nem viccelnek: már tucatnál is több olyan személyt bírságoltak meg, aki elbliccelte a parlagfűirtást

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal még június elején hívta fel az érintettek figyelmét arra, hogy a Romániában érvényes jogszabályok és a 173/25.09.2014-es számú tanácsi határozat értelmében minden telektulajdonos a növény kihajtásától a virágzásáig, de legkésőbb június 30-áig köteles kiirtani a területein a parlagfüvet.

Ezzel kapcsolatban Maskulik Csaba városmenedzser a Helyi Tanács csütörtök délutáni ülésén elmondta, az idei parlagfűszezonban közel 160 felszólítást küldtek ki azon sikeresen azonosított telektulajdonosoknak (magán- és jogi személyeknek), akiknek a területén javában burjánzott az igencsak allergén növény. A kiküldött felszólításról értesül a Helyi Rendőrség is, melynek járőrei a türelmi idő lejárta után, a hivatal munkatársaival közösen ellenőrzik az érintett telkeket, s ha a tulajdonos nem tett eleget kötelességének, bírságot szabnak ki rá.
 

Maskulik szerint a felszólítások java része megtette hatását, a legtöbb telekről eltűnt a parlagfű, jelen pillanatig mindössze 15 tulajdonost kellett bírsággal jobb belátásra téríteni. A magánterületek parlagfű-mentesítése mellett a közterületeken is zajlik az irtás – szögezte le a városmenedzser.
 

Mivel a parlagfű rendkívül szapora, kifejezetten kisigényű növény, így mindenhol képes megtelepedni és virágozni. Ennek okán irtását jó minél hamarabb megkezdeni. A kaszálás csak ideig-óráig hatékony, a növény gyökerestől való kihúzása már sokkal jobb megoldás, de szóba jöhet a vegyszeres irtás is. A tuti módszer a szakértők szerint azonban az, ha a parlagfű által érintett területeket a tulajdonos ismét befüvesíti, gondozott vegetációt alakít ki rajta, hiszen mint ahogy neve is utal rá, a növény főként a parlagon hagyott, elhanyagolt területeken érzi jól magát. Ide tartoznak a lebontott vagy összedőlt épületek után maradt üres területek, az utak melletti árokpartok


Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője korábban a Szatmár.ro megkeresésére elmondta, Romániában korábban nem volt gyakori gyom a parlagfű, elsőként az ország nyugati részén, a határ menti megyékben jelent meg, így Szatmár megye erre érzékeny lakói is megismerkedhettek a parlagfű okozta allergiás tünetekkel. Békéssy szerint megyénkben a legnagyobb gondot Nagykároly környékén okozza a virágpor, azonban az utóbbi időben az Avasban is egyre elterjedtebb a növény, mely úgy szaporodik, mintha ültetnék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: