2017-02-17 12:37:45• hírek • Szatmár.ro

Nem veszik át a hídon végzett munkát, míg az megfelelő minőségű nem lesz

A Decebal-hídon eddig végzett felújítási munkálatok meglehetősen sok kívánnivalót hagynak maguk után, sokan panaszkodnak a gyenge minőségű útburkolatra,  illetve a szemmel is könnyen észrevehető hibákra. A polgármesteri hivatal hamarosan komoly ellenőrzéseket végeztet a hídon. Azt ígérik: rossz minőségű munkát nem vesznek át és nem fizetnek ki.

Nagyon ráfért a Decebal-hídra a felújítás, ezt senki sem vitatta, viszont arra kevesen számítottak, hogy igen sok gondot és fejfájást okoz ez a folyamat - nem csak a közlekedésben részt vevőknek, hanem a tervezőknek, a polgármesteri hivatalnak és a kivitelezőnek is. Az előző városvezetés kötött szerződést a Szilágy megyei Drum Inserv Zalau céggel, ugyanis az nyerte meg a kiírt közbeszerzési pályázatot. Viszont első látásra nagy falat volt neki a felvállalt munka, némi késéssel kezdtek és aztán a tervezéssel kapcsolatos gondok miatt tovább csúsztak a kivitelezéssel.

"A megkötött szerződés alapján a cég 2018-ban is dolgozhat a felújításon, ám sikerült megegyeznünk velük, és vállalták, hogy 2017-ben befejezik a munkát. Idén dolgoznak majd a hídra felhajtó részek felújításán, ez lesz, ami még befolyásolja a közlekedést. Amúgy a híd alatt, a keszonokban zajlik majd a munka" - mondta a polgármester egy nemrég tartott sajtótájékoztatón.

Ezen a sajtótájékoztatón derült ki az is, hogy sem a hivatal képviselői, sem a lakosság nem elégedett az eddig elvégzett munka minőségével. Emiatt pedig hamarosan egy szakcég fog vizsgálódni - például lézeres méréseket végeznek, hogy kiderüljön, valóban kimutathatóan kezd-e hullámosodni az aszfaltréteg.

"A polgármesteri hivatalnak nincs ilyen szakértője, ezért egy céget kérünk fel a mérések elvégzésére. Valószínűleg találnak majd hibákat, hiszen szabad szemmel is lehet látni néhányat. Sajnos amikor az aszfaltot öntik, nem tudjuk eldönteni, hogy az megfelelő minőségű-e, csak később derülnek ki a gondok. De arról mindenkit biztosítunk: foglalkozunk az üggyel, és addig nem vesszük át a munkát, illetve nem fizet a polgármesteri hivatal, amíg megfelelő minőséget nem kapunk" - nyilatkozta a Szatmár.ro-nak Maskulik Csaba városmenedzser.

Maskulik rávilágított az egyik legfontosabb okra is, ami a rossz minőségű munkákhoz vezet. Ez pedig a közbeszerzési törvény! "A hídfelújítás az előzetes számítások szerint 18 millió lejbe került volna. A nyertes cég 9 millióért vállalta a munka elvégzését, és így a legolcsóbb ajánlattal nyert" - magyarázza a városmenedzser.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: