2009-06-19 15:38:44• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Nem utazik Brüsszelbe

Továbbra sem hagyhatja el Romániát az ellene folyó bűntető eljárás miatt Gigi Becali üzletember, akit a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben európai parlamenti képviselővé választottak.

A bukaresti törvényszék jogerős ítéletet hozott ebben az ügyben, ezért Becali nem utazhat sem Brüsszelbe, sem Strasbourgba, és nem kezdheti meg európai honatyai működését.

A juhászból lett milliomos, a Steaua labdarúgóklub tulajdonosa ellen azt követően indult bűnvádi eljárás, hogy az év elején verőlegények segítségével szerezte vissza ellopott autóját. Az üzletembert önbíráskodás vádjával két hétre előzetes letartóztatásba is helyezték, majd szabadulását követően megtiltották, hogy elhagyja az országot. Becali ügyvédei az EP-mandátumra hivatkozva kérték a tilalom feloldását, amelyet most a bukaresti bírák másodízben is megtagadtak.
Becali kifogásolta, hogy a kérés ahhoz a bíróhoz került, aki annak idején a letartóztatásáról is döntött. Makacsul vallja, hogy miután leteszi az EP-képviselők számára kötelező esküt, mentelmi joggal fog rendelkezni. Hozzátette: szabadságát Istentől kapta, és ezt semmilyen bíró nem veheti el tőle.


Hiába örült a mandátumnak, nem hagyhatja el az országot

Hiába örült a mandátumnak, nem hagyhatja el az országot


Becali sokat szerepel a médiában, hangneme, nyelvezete nem éppen "szalonokba illő". Meg is lepődött a közvélemény, amikor néhány évvel ezelőtt úgy döntött: a politika színpadára lép, megalakítva az Új Generáció (PNG) elnevezésű pártját. Egyes elemzők "szélsőjobboldali keresztényszociális" jelzővel illették ezt az alakulatot, amely nacionalizmusával "kiegészítette" a Vadim Tudor által vezetett PRM hagyományos jobboldali nacionalizmusát.   

Tudor és Becali három évvel ezelőtt a népszerűségi lista előkelő helyén szerepelt, a legutóbbi, tavaly decemberben tartott

választásokon azonban egyiknek a pártja sem érte el a romániai parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A mostani európai parlamenti választásokra azonban összefogtak, Tudor felajánlotta a PRM listájának második helyét a kétes hírű üzletember számára. Tette ezt éppen akkor, amikor Becali körül kirobbant a büntetőjogi botrány, és előzetes letartóztatásba helyezték őt, miközben valóságos szimpátiatüntetések zajlottak mellette a fővárosban. Együttes szereplésük meghozta gyümölcsét: a PRM listájára 419 094 választó adta voksát, ami 8,65 százalékos eredményt jelent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: