2020-04-12 14:58:45• hírek • Bajnai Botond

Nem tudnám elképzelni az életem egy nyugis rendelőben, vagy egy csendes klinikán – Fornwald Lászlóval, sürgősségi asszisztenssel beszélgettük

Nem igazán van most a hétköznapoknak olyan szegmense, ahol ne éreztetné valamilyen módon hatását a világszerte tomboló új koronavírus-járvány. Az egyik leginkább érintett terület pedig természetesen az egészségügy.
 

Fornwald László, a továbbiakban csak Laci, idén 10 éve, hogy megkezdte munkáját a Szatmár Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Rendszeres tagja a sürgősségi betegellátó asszisztensi csapatának, de gyakran különböző bevetéseken is részt vesz, a SMURD rohammentős asszisztenseként.
Ezúttal őt kérdeztük munkájáról, szabadidejéről, de természetesen a koronavírus-járvány mellett sem mentünk el szó nélkül.


 

Szatmár.ro: Hogyan vezetett az utad az egészségügybe? Miért döntöttél úgy, hogy asszisztensként, mentős-asszisztensként szeretnél dolgozni?

Laci: Idén lesz kerek 10 éve annak, hogy a Szatmár Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán dolgozom, mint sürgősségi asszisztens, viszont a munka mezején már 18 éves korom óta praktizálok. Először a Caritas Medica járóbeteg-gondozójában dolgoztam. Ezekre az évekre is szívesen emlékszem vissza, pályakezdésem alapjaiban való igazgatásomat, a nagyszerű orvosnak, dr. Láng László barátomnak köszönhetem. Majd miután elkezdtem az asszisztens iskolát, és másod éven megkezdtük a sürgősségin való gyakorlatozást, mondhatni már akkor száz százalékig biztos voltam benne, hogy az egészségügy ezen szakága vonz leginkább. Eldöntöttem magamban, hogy nem is szeretnék más osztályon dolgozni, esetleg orvosi rendelőben, csakis a sürgősségin.
Ugyanakkor már kicsi korom óta tudtam, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni, de amint megtapasztaltam ezt a közeget, az is bizonyossá vált, hogy az izgalmasabb, adrenalin-dúsabb szférában. Soha nem tudtam volna elképzelni az életemet egy nyugis rendelőben, vagy egy csendes klinikán. Helyette a mentőzés, a gyors és fontos döntéshozás volt az, ami vonzott, és úgy érzem, hogy ezt ebben a hivatásban meg is találtam.


Szatmár.ro: Hatalmas felelősséggel jár ez a szakma: sok esetben emberi életek forognak kockán. Hogyan birkózol meg napról napra ezzel a lelki teherrel?

Laci:
Ez így van. A felelősséget először is fel kell fogni. Tisztában kell lenni azzal, hogy milyen súlya van ennek a hivatásnak, a tetteidnek, a munkádnak. Mi történik, ha hibázol, nem cselekszel helyesen, és milyen jogi, és morális következményei lehetnek mindennek. Miután ezt felfogja az ember, a munkáját is ennek fényében végzi. Nagyon sok esetben valóban emberi életek forognak kockán, de ezt nem helyezhetjük mindig első helyre, úgy értem az ebből fakadó esetleges félelmet. Nem. Mi tesszük a dolgunkat, próbáljuk kihozni magunkból a maximumot, és csak egy célunk van: segíteni a betegen, felhasználva minden tudásunkat, és az orvostudomány által biztosított eszközöket.



Szatmár.ro: Hogyan nézel, és főként néztél szembe a kezdőként a halál lehetőségével? Hiszen nem mindig tudjátok megmenteni egy-egy adott személy életét. Mennyire volt nehéz helyt állni egy-egy balesetnél a helyszínen? Bizonyára így nem is mindenki lenne alkalmas erre a munkára?

Laci: Főként fiatalok, pici gyerekek, újszülöttek esetében, vagy amikor kénytelenek vagyunk feladni a harcot - ezek azért mindig jobban megviselik az embert. Ott maradnak bennünk. Olyan esetek is voltak, amikor az egész csapat szemében megjelent a könny. Viszont a rendszernek és a munkaritmusnak köszönhetően nem marad túl sok időnk ezen elgondolkodni, vagy bánkódni, mivel egyik eset jön a másik után. Tehát sajnos, vagy hál’ istennek nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy kudarcélmény után magunkba roskadjunk, mert máris fel kell készülni a következő esetre, ami ugye egy teljesen felkészült, és odaösszpontosító embert igényel.


Szatmár.ro: Ugyanakkor bizonyára számos sikerélményt is átélsz egy-egy sikeres bevetés, vagy életmentés során. Ez bizonyára ad némi pozitív energiát a mindennapokban.

Laci:
Természetesen így van. Mint bármilyen más szakmában és hivatásban, a sikerélmények, mindig örömet okoznak. Tudni való, hogy sokszor a betegek nincsenek tudatában annak, mennyire is súlyos adott esetben az állapotuk, de a hosszú évek munkája alatt a mi szemünk már ráállt arra, hogy hamar felmérjük egy-egy helyzet komolyságát. Ilyenkor pedig a jól meghozott döntések, és a sikeres életmentés valóban egy szakmai kielégültséghez vezet, ami segít a munkához való további pozitív hozzáállás gyakorlásában.


Szatmár.ro: Vannak-e olyan esetek, amikor amellett, hogy megmentitek valakinek az életét, valóban meg is hálálja mindezt az illető? Egy telefonhívás? Egy kézfogás? Egy-egy kedves szó? Mi volt eddigi legélményszerűbb tapasztalatod ezzel kapcsolatban?

Laci:
Az önkéntes és gyakorlati évekkel együtt összesen 13 évet tudhatok magam mögött a sürgősségin. Természetesen rengeteg olyan eset volt, ami sikerélményt okozott: Volt például egy eset, amikor a megyei mentőszolgálatnál mentőztem, amikor csak ketten a mentősofőr kollégával indultunk egy-egy bevetésre, és mentettünk is életet.
Pályafutásom egyik ilyen sikerélménye, amikor egy 60 év fölötti bácsihoz, aki aznap ünnepelte a születésnapját, riasztottak bennünket. A bácsi az ünnepi dorbézolás során véletlenül félre nyelt egy falat ennivalót, ami a légútjába tévedve teljes elzáródást, és ezáltal légzésleállást okozott. Itt másodpercek álltak a rendelkezésemre, hogy helyes, szakszerű döntést hozzak. Hosszú lenne elmesélni az egész procedúrát, de a lényeg az, hogy a teljesen magán kívül lévő, légzésleállással talált beteg, mire beértünk a sürgősségire, teljesen magánál volt, kis rásegítéssel, de magától lélegzett, és a 60 pluszos bácsi, az akkor 26 éves mentőasszisztensnek kezet csókolt, és megköszönte, hogy élhet.


Szatmár.ro: Hogyan éled meg a jelenleg világszerte tomboló koronavírus-járványt? Mennyire érzed veszélyben magad, munkatársaidat, esetleg családodat?

Laci: Az ügyeleten annyit lehet észrevenni mióta ez a koronavírus-történet zajlik, hogy fokozottabban odafigyelünk, és összpontosítunk erre a veszélyre. Természetesen ezt mindig meg kell tenni, és oda kell figyelni ezekre a dolgokra. Sőt, úgy is tanuljuk, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor kapcsolatban lépsz egy-egy beteggel az már fertőző betegnek kell számítson, ezért a védőfelszerelések (kesztyű, maszk, köpeny, szemüveg, stb.) használata mindig kötelező. Hiszen említhetünk a koronavírus mellett más fertőző dolgokat: hepatitisz, Hiv, TBC, szifilisz, stb. Ezek szintén nem láthatóak, talán még a beteg sem tud róla, ezért úgy kell kezelni minden betegek kortól, nemtől, faji hovatartozástól függetlenül, mint lehetséges fertőző beteget.
Jelen esetben még inkább igyekszünk odafigyelni, betartani a protokollokat, amelyek a munkahelyre vonatkoznak. Számos munkatársban is tudatosítani kellett ezt, mert nem mindenki vette első perctől komolyan ezt a helyzetet, hiszen amellett, hogy egészségügyi dolgozók vagyunk, emberek is, és ugyanúgy, sőt, adott esetben fokozottan ki vagyunk téve a veszélynek, nem csak betegtől, de akár egymástól is könnyen elkaphatjuk ha úgy van.
A családdal annyiban változott a helyzet, hogy akitől tudjuk, most picit jobban tartjuk a távolságot, lásd szülők, hozzátartozók. Ezzel is megpróbáljuk csökkenteni az esélyét, az esetleges fertőzésnek.



Mennyire érzed magadat veszélyben, figyelembe véve az egész országban tapasztalt, egészségügyi krízist? Ugye számos egészségügyi dolgozó is megfertőződött. Nagyobb rajtad most emiatt a nyomás?

Laci:
A magam nevében elmondhatom, még inkább bennem van, hogy védjem magam. Korábban voltak esetek a sürgősségin, mint egy veseprobléma, vagy bokaficam, amikor nem mindig védtem magam maszkkal, szemüveggel, viszont most fokozottan odafigyelünk, hiszen a legfontosabb dolog az a törvény szerint is, a megmentő biztonsága.
Ilyen szinten jobban odafigyelek én is magamra, de ha azt mondanám, hogy félek ettől a járványtól, hazudnék. Nem félek tőle. Véleményem szerint, ha mindent megteszünk, hogy védjünk magunkat, és elkerüljük a fertőzést, kicsi az esélye, hogy bajunk essék.


Szatmár.ro: Mit üzennél az olvasóknak most, hiszen nagyon sokan nem veszik komolyan, eltúlzottan, a világsajtó által túlságosan is felfújt jelenségnek hiszik sokan a jelenlegi helyzetet? Te hogy látod ezt?

Laci:
Én azt üzenném a Szatmár.ro kedves olvasóinak, hogy igenis vegyék komolyan. Nem azt mondom, hogy rá kell görcsölni, mert nem szabad ennek átcsapnia pánikhangulattá. Mert ugye a sajtó, és a világsajtó, valamilyen szinten szubjektív módon közli ezeket a dolgokat, ezért nem kell mindent elhinni, nem olyan fekete minden, mint amilyennek be van állítva, viszont a tény az, hogy a vírus és a járvány létezik, ugyanakkor számos élő, és nem csak élő példája van annak, hogy képes komoly gondokat okozni ország- és világszerte.
A legnagyobb problémák pedig ott jelentkeztek, ahol az emberek javarésze fittyet hány erre az egészre, és azt hiszi, hogy ez vele nem történhet meg. Ezért azt üzenném, hogy igenis vegyük komolyan! Nem kell rágölcsölni a témára, de az alapvető intéseket, amelyeket az egészségügyi vezetőink hozzánk intéznek, érdemes megfogadni.


Szatmár.ro: Szabadidődben az akvarisztika megszállottja vagy. Mióta tart ez a szenvedély, miért érzed ennyire közel magadhoz ezt a világot?

Laci:
Mindig is vonzott a vízi világ, sőt, gyermekként is volt több akváriumom, már akkor szerettem foglalkozni az álatokkal, élőlényekkel. Aztán teltek múltak az évek, sok minden nem adatott meg, hogy olyan akváriumot építsek, amilyenre vágytam, például a helyigény, ami mindig kulcskérdés ebben a hobbiban. De mintegy 4 éve eldöntöttem, hogy újrakezdem. Előbb kisebb méretű akváriumokkal, de aki ezt a hobbit ismeri és szereti, az tudja, hogy ez egy „betegség”, ha elkezded nem tudsz leállni, többet és nagyobb akváriumokat akarsz. Közben folyamatosan fejlesztettem és fejlesztem magam mai napig is, olvasok, tanulok érdeklődök az akvarisztika világa iránt, majd elértem azt, hogy egy igen impozáns, 300 literes növényes, holland típusú akváriumot tudtam építeni.




Szatmár.ro: De ma mégsem ez a növényes medence díszíti otthonod: a megye, de talán az egész ország egyik, ha nem a legnagyobb növényes-halas akváriuma áll a nappalitokban.

Laci:
Igen, amikor új házba költöztünk, már a háztervezés elejétől tudtam, hogy valami impozáns akváriumot akarok létrehozni, ami sikerült is. A hobbitársak véleményei és visszajelzései alapján ez úgy néz ki sikerült is, mivel jelen pillanatban egy 1000 literes, természetes növényes-halas akvárium díszíti a ház nappaliját. De nem csak a vízvilágban lelem szabadidőmben örömöm, az udvart Igor, a 15 hónapos Közép-ázsiai juhászkutyánk őrzi, aki szintén megbecsült tagja a családnak.



Szatmár.ro: Zárásként had köszönjem meg a kérdéseink megválaszolására, és ezáltal az olvasóinkra szánt időt, jó egészséget, és kitartás kívánunk úgy a munkádhoz, mint ehhez a fantasztikus hobbihoz.

Laci:
Számomra a megtiszteltetés!
Zárszóként pedig üzenném a kedves olvasóknak, vigyázzanak magukra és egymásra. Sok mindent túl éltük, ezt is túl fogjuk, viszont nem mindegy, hogyan. Kérem, tartsák be az óvintézkedéseket, hogy csökkenthessék a fertőzés kockázatát, ami pedig nagyon fontos, csak a megbízható forrásokból tájékozódjanak!


Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: