2012-09-20 00:07:58• hírek • Kocsis Zoltán

Nem tud hibázni a nyitányon a CFR

Legyen az Roma, Basel vagy Braga, játsszák a meccset az olasz fővárosban, Erdélyben vagy Portugáliában, a Kolozsvári CFR egyszerűen nem tud hibázni a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán. Ráadásul egyre jobb a vasutasok mérlege, hisz amíg az első két említett meccsen 2-1-re nyertek, addig szerda este Bragában a két rúgott gól mellett nem kaptak egyet sem. Ami a többi meccset illeti, hazai pályán döntetlennel kezdett a címvédő Chelsea, az első forduló meglepetését pedig a BATE Boriszov okozta.

Hiába játszott jelentős technikai és mezőnyfölényben szinte az egész meccsen a Braga, vesztét két korábbi játékosa okozta: Rafael Bastos a 19. és a 34. percben is betalált a tavaly még a CFR kapuját őrző Beto kapujába, míg Mario Felgueiras (főleg a szünet után) több hatalmas bravúrral tartotta érintetlen a hálóját.

Az első félidőben az első igazán komoly helyzetből Bastos meg is szerezte a vezetést, miután Sougou passza után egyedül maradt a kapussal. Ez felébresztette a hazaiakat, akik Salino, Éder vagy éppen Hugo Viana révén többször is veszélyeztettek. A 33. percben aztán már Kapetanosz maradt egyedül tavalyi csapattársával, ám kapu mellé lőtt. Alig egy perccel később Bastos három védőn hámozta át magát és megszerezte a második gólját.

A második félidő aztán szinte csak Felgueirasról szólt, aki bravúrok sorát mutatta be Mossoró, Ruben Micael, Coelho, Éder és Barbosa lövéseinél illetve fejeseinél. A CFR ekkor már átadta a területet, néha önfeláldozóan védekezett, Kapetanosz révén kihagyott még egy ziccert, majd örülhetett újabb bravúros győzelmének.

Nem csak Bastos, hanem vele együtt a CFR is szárnyalt fotó: uefa.de

A H csoport másik meccsén a Manchester United Carrick gyors góljának köszönhetően otthon tartotta a három pontot a Galatasaray ellen, ám mint az eredmény is mutatja, a két csapat igen kiélezett csatát vívott egymással. Már csak azért is, mert Nani büntetőt hibázott, így az angolok nem tudták növelni előnyüket - miközben a törökök kétszer is eltalálták a kapufát.

Nem tudta otthon tartani a három pontot a címvédő Chelsea a Juventus ellen, annak ellenére sem, hogy az új nyári igazolás, Oscar a 33. percben már két gólos előnyt szerzett - második találata egészen parádés volt. Mint ahogy szépségdíjas volt Vidal bombája is, amellyel csökkentette csapata hátrányát. Noha a szünet után a hazaiaknak több lehetőségük adódott, ezekkel nem tudtak élni, Quagliarella pedig a 80. percben kiegyenlített.

Az E csoport másik meccsén a Mircea Lucescu edzette Sahtar Donyeck a bajnokságban is nagy formába lévő örmény Mkitarjan duplájával simán legyőzte a dán bajnok, BL-újonc Nordsjaellandot.

Győzött viszont a tavaszi döntő vesztese, a Bayern München, amely az est egyik rangadóján a Valenciát múlta fölül. Schweinsteiger szerezte meg a vezetést az első félidő hajrájában, majd a pihenő után Kroos egy hatalmas bombával köszönt be. A 90. percben Valdez fejjel szépített, ám Mandzukic visszaállíthatta volna a két gólos különbséget -de büntetőjét fogta Diego Alves.

Schweini szerezte az első gólt fotó: uefa.de

Az F csoport hozta az első forduló legnagyobb meglepetését, a BATE Boriszov ugyanis 3-1-re nyert a francia Lille otthonában. Volodko egy bombagóllal már a 6. percben beköszönt, negyed órával később Rodionov is betalált, akárcsak a szünet előtti percekben Oleknovics. A Lille ettől padlóra került, még akkor is, ha Chedjou a 60. percben szépíteni tudott.

A legváltozatosabb meccset (talán némi meglepetésre) Barcelonában játszották, ahol a Szpartak Moszkva közel került a meglepetéshez. Noha Tello révén a katalánok már negyed óra után vezetést szereztek, ezt Dani Alves öngólja újabb negyed óra elteltével érvénytelenítette. Mi több, az 58. percben Romulo megszerezte a vezetést az oroszoknak, érett a meglepetés. Hogy ez elmaradt, elsősorban Messinek (naná, kinek másnak) köszönhető: az argentin csillag előbb lábbal, majd fejjel talált a kapuba, megfordítva ezzel az eredményt.

A G csoport másik meccsén egy nem túl eseménydús találkozón a Celtic Glasgow és a Benfica egy gól nélküli meccsen megosztotta egymás között a pontokat.

Bajnokok Ligája, csoportkör, első forduló
H csoport:

Braga - Kolozsvári CFR 0-2
gólok: R.Bastos (19., 34.)
Manchester United - Galatasaray 1-0
gól: Carrick (7.)

E csoport:
Chelsea - Juventus 2-2
gólok: Oscar (31., 33.) illetve Vidal (38.), Quagliarella (80.)
Sahtar Donyeck - Nordsjaelland 2-0
gólok: Mkitarjan (44., 76) 
a hazaiaknál Razvan Rat végig a pályán volt

F csoport:
Bayern München
- Valencia 2-1
gólok: Schweinsteiger (38.), Kroos (76.) illetve Valdez (90.)
Lille - BATE Boriszov 1-3 
gólok: Chedjou (60.) illetve Volodko (6.), Rodionov (20.), Oleknovics (43.)

G csoport:
Barcelona
- Szpartak Moszkva 3-2
gólok: Tello (14.), Messi (72., 80.) illetve D.Alves (29., öngól), Romulo (58.)
Celtic - Benfica 0-0

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: