2010-07-23 18:24:47• hírek • Szatmar.ro

Nem teljesítettük!

Szatmár megyének sem sikerült begyűjtenie a Pénzügyminisztérium által előirányzott behajtandó összegeket.

Megyénk a 39-edik helyet foglalja el a pénzügyminisztérium által elkészített kimutatásban, amely az ország megyéinek pénzügyi bevételeit veszi számításba.
A lista a teljesítmény százalékát és nem a pénzben kifejezett összeget veszi alapul, így fordulhat elő az, hogy a szatmári bevételekhez képest jóval alulteljesítő megyék is megelőznek minket, tudtuk meg a pénzügyi hivatal munkatársaitól.

Amíg például Szatmár az előirányzott 513,15 millió lejből 434,12 millió lejt tudott behajtani, számos olyan megye került elénk, amely ettől az összegtől jócskán elmaradt.
Amint azt a Szatmár.ro megtudta, az előirányzás az adóbevallások alapján történik, ugyanakkor az országosan nyilvántartott nagy cégek bevallásait egy külön kategóriába sorolják.

Romániai szinten hozzávetőleg 800 olyan óriás cég működik, amely a romániai vállalkozások állam felé történő kifizetésének 43,9 százalékát teszi ki. Ezeket a cégeket külön kategóriába sorolják, így történhet meg az, hogy több olyan megye is, amelyben ilyen cégek folytatnak gazdasági mozgást, utolsó helyeket foglalnak el a ranglétrán. Ezen cégek adói, büntetései, egyéb az állam iránt fizetendő kötelezettségei ugyanis nem számítandóak bele a működésüknek helyt adó megye statisztikájába, a visszaosztáskor pedig szintén nem veszik figyelembe azt, hogy a vállalkozás melyik megyében végezte a gazdasági tevékenységét.


Szatmár megye nem teljesítette az elvártakat
Szatmár megye nem teljesítette az elvártakat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: