2009-03-05 21:10:48• hírek • Parajdi Andrea

Nem tagadhatjuk a válság jelenlétét

Vállalkozóknak tart előadást a Romániai Magyar Közgazdász Társaság. Előadássorozatuk alkalmával csütörtök délután Szatmárnémetiben is összehívták a helyi vállalkozókat, azért, hogy minél átfogóbb képet mutassanak a válságban alkalmazható aktív stratégiákról.

-Nem érdemes cáfolni, hogy Romániát nem érinti a gazdasági válság, ebben az időszakban igenis fel kell készülni a legrosszabbra, azonban ügyeljünk arra is, hogy ne generáljuk a veszteségeinket - hívta fel a figyelmet Szécsi Kálmán, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság alelnöke.

Előadásával a helyi vállalkozókban kedvet próbált ébreszteni a gazdasági válságból való kijutás labirintusainak kereséséhez, hiszen van élet a válság alatt és után is. Beszédében a már történelemként emlegethető válságidőszakokat is felelevenítette, amelyekből mint mondta, most is érdemes tapasztalatokat gyűjteni. Mindenkinek be kell látnia azt, hogy pénzügyileg nehezebb időszakot élünk, s lépjünk túl korábbi feltevéseinken, melyek szerint Romániát nem fogja nagymértékben érinteni a globális válság hatása - magyarázta Szécsi Kálmán, alelnök, aki konkrét adatokkal is alátámasztotta országunk jelenlegi gazdasági helyzetét. Elmondása szerint Románia a legjobban akkor tudja átvészelni ezt az időszakot, ha kellően fel tudja használni az Európai Uniós forrásokat.

Az előadáson közel ötven vállalkozó vett részt, akiket komoly túlélési tanácsokkal láttak el. A legfontosabb, hogy minden cég külön gondolja át mire van szüksége, és mi az amit nélkülözni tud, ezáltal pedig csökkentheti a kiadásait. Egy másik fontos tényező a személyzettel való megfelelő munkaviszony megőrzését hangsúlyozza. Annak ellenére, hogy ebben az időszakban a munkaadó, és az alkalmazott is sokkal stresszesebb, mindenképpen fent kell tartani a személyzet munka iránti motivációját.

Szécsi Kálmán RMKT alelnök szerint:Nem érdemes cáfolni, hogy Romániát nem érinti a gazdasági válság.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: