2012-06-01 20:17:47• hírek • Kocsis Zoltán

Nem szűnt meg az a történelmi kényszer, amely a magyarság összefogását sürgeti

Markó Béla, Csehi Árpád és Ilyés Gyula pénteken leleplezték II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrát Szatmárnémetiben. Az eseményre több száz ember gyűlt össze és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.

A magyar indentitás megtartását és az összefogást sürgette Markó Béla költő, szenátor, az RMDSZ egykori elnöke az egykori erdélyi fejedelem és szabadsághős szobrának felavatásakor. „Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti", mondta a politikus. A költő ünnepi beszédében elmondta, hogy Rákóczi élete csupa dráma és tragédia volt, ám beteljesülés is volt, mert „elő tudta lendíteni a magyar szabadság ügyét". Rákóczi nem csak szabadsághős és hadvezér volt, hanem kitűnő államférfi is, jelentette ki szenátor. Markó gratulált Deák Árpádnak munkájáért, szerinte a Rákóczi szobor egy „kemény, eltökélt, de töprengő embert ábrázol".

A Láncos templom mögötti Kálvin téren Kereskényi Gábor alpolgármester, a városi RMDSZ elnöke nyitotta meg rendezvényt és Rákóczi hitvallásával köszöntötte az egybegyűlteket: Cum deo pro patria et libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért!. „A Rákóczi-féle szabadságharcban először nyilvánult meg a magyar nemzet és utoljára fogta össze hatékonyan az itt élő kisebbségeket. A példája irányt kell mutasson számunkra is", mondta.

Kereskényi felsorolta, hogy Rákóczi több szállal is kötődik Szatmárnémetihez. Egyrészt az egyes számú posta épülete helyén korábban a család egyik palotája, másrészt pedig a szabadságharc a nagymajtényi szabadságharccal és a szatmári békével ért véget.


Leleplezték II. Rákóczi Ferenc szobrát

Leleplezték II. Rákóczi Ferenc szobrát

A köszöntő után Markó, Csehi Árpád és Ilyés Gyula lerántották a leplet a szoborról, majd Nm. Ft. Schönberger Jenő katolikus megyéspüspök, Kovács Sándor református esperes és Korda Zoltán, a Láncos-templom lelkésze felszentelték az alkotást, Krisztus áldását és segítségét kérve a magyar nemzeti identitás megtartásához.

Gajdos István, az ukrajnai Beregszász polgármestere, egyben a Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke kijelentette, hogy fontosak azon a személyiségek, akik össze tudják fogni a nemzetet. Márpedig Rákóczi személyisége ilyen. Szemán Sándor, Nyíregyháza főjegyzője Kovács Ferenc polgármester köszöntőjét tolmácsolva méltatta az egykori erdélyi fejedelem történelmi és emberi nagyságát, példaként állítva a jelen és a jövő generációi számára.

„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkró,l és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között", jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. A történelmi megemlékezések során mindig szembe kell néznünk eleinkkel és fel kell tennünk magunkban a kérdést: szembe tudunk-e nézni velük. „Hittel és bátorsággal kell vállalnunk a feladatainkat, hittel és nemzeti öntudattal kell építenünk jövőnket. Ez Rákóczi üzenete", jelentette ki a megyei RMDSZ elnöke.

Leleplezték II. Rákóczi Ferenc szobrát

A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre", jelentette ki.

Az ünnepséget Nagy Csaba tárogatóművész időket átölelő játéka, a Református Kollégium Gyerekkórusának, a Református Egyház Kórusának éneke valamint gimnazisták szavalatai tették teljessé. A szép számú közönség dalra fakadt, amikor Nagy Csaba a Csínom Palkó című kuruc dalt játszotta, majd zárómozzanatként közösen énekelték el a magyar himnuszt.

A II.Rákóczi Ferenc fejedelemnek emléket állító szobor felállítását a Szatmárnémeti RMDSZ, az Indentitas Alapítvány valamint a Láncos Templom Egyházközössége kezdeményezte és közadakozás révén jöhetett létre. Megvalósítása azért is hatalmas fegyvertény, mert, amint azt Kereskényi is elmondta, egy 1998-ból datálódó városi tanácsi határozat egy egész alakos Vitéz Mihály szobor felállítását hagyta jóvá, a Láncos Templom közvetlen közelében.

„Ez a szobor, reményeink szerint, erőt ad majd az elkövetkező generációknak" - mondta Ilyés Gyula polgármester.

Leleplezték II. Rákóczi Ferenc szobrát

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: