2017-08-24 10:45:06• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Nem szép játékot, hanem győzelmet akar a Videoton

Öt év után juthat be valamely európai kupasorozat csoportkörébe magyar csapat! Akkor, 2012-ben is a Videoton érte el ezt a bravúrt és akkor is az Európa Ligában vitézkedett a székesfehérvári gárda. A Vidi akkor is gól nélküli döntetlennel kezdett idegenben (a török Trabzonspor ellen), odahaza pedig a büntetők döntöttek a továbbjutóról. Ezzel a forgatókönyvvel alighanem most is kiegyezne minden magyar futballszurkoló.

Vélhetően így gondolja a Videoton FC szerb vezetőedzője is, aki szerint nem szépen kell játszaniuk, hanem meg kell nyerniük csütörtökön a szerb Partizan Beograd elleni meccsüket. Marko Nikolic a székesfehérvári klub sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy játékosai harcolni fognak minden egyes labdáért, mert csak úgy lehetnek sikeresek, ha mindent kiadnak magukból a pályán. Úgy vélte, 90 percen át tökéletes taktikát végrehajtva lesz esélyük a továbbjutásra, amire továbbra is 50-50 százalék esélyt ad a két együttesnek.
    
A tréner nagyon fontosnak nevezte a visszavágót nemcsak a Videoton, hanem az egész magyar futball számára.
    
Az edző kérdésre elmondta, hogy a gól nélküli első meccs lelkileg nehéz volt mindkét csapatnak, elsősorban a külső körülmények miatt. Ezzel utalt a zárt kapus lebonyolítás mellett arra, hogy két Videoton-játékos korábban játszott a Partizanban is, ő maga pedig éppen onnan érkezett a székesfehérvári együtteshez. Hozzátette: a Videotont ráadásul sérülések sújtották, de így is közelebb állt a győzelemhez, így kicsit csalódott.
    
Marko Nikolic megemlítette, hogy mindkét alakulat jól ismeri a másikat, ezért nagyon fontos lesz, melyik tudja ráerőltetni akaratát a másikra. Ezen felül a stabil játékot, a gyors labdajáratást, a jó letámadásokat, a kemény védekezést és a pontrúgásokat nevezte döntő faktornak.
    
Hangsúlyozta, hogy a tizenegyeseket külön nem gyakorolják az edzéseken, de megvannak azok a játékosai, akik biztos ítéletvégrehajtók lehetnek, ha mégis arra kerülne sor.
    
Az első találkozóról eltiltása miatt hiányzó Varga József szerint Belgrádban hozták azt, ami elvárható volt, vagyis nem kaptak gólt. Úgy vélte, ha ismételten nem kapnak gólt, akkor nagy valószínűséggel továbbjutnak, mert egyet biztosan szereznek majd.
    
Miroslav Djukic, a Partizan vezetőedzője csapata szerda esti edzése előtt tartott felcsúti sajtótájékoztatóján kijelentette, nehéz kilencven perc vár rájuk a Pancho Arénában. Nagy taktikai harcra és még nagyobb izgalmakra számít, mivel mindkét fél számára hatalmas a tét.
    
Mint mondta, nagy meglepetésekre nem számít a Videotontól, hiszen jól ismeri egymást a két gárda. Jó mérkőzést vár annak ellenére is, hogy nem lehetnek túl sokan jelen Felcsúton, bár a múlt heti, belgrádi mérkőzésnél többen lesznek a lelátókon.
    
A csütörtökön 21 órakor kezdődő felcsúti mérkőzésre minden jegy elkelt. Az összecsapás játékvezetője az angol Andre Marriner lesz. A párharc győztese az EL csoportkörébe jut. A Videoton az Európa Liga-selejtező első körében a máltai Balzan, a másodikban az észt Nömme Kalju, míg a harmadikban a francia Girondins Bordeaux együttesét búcsúztatta.

Nem ennyire rózsás a helyzete a Viitorulnak, amely az első mérkőzésen hazai pályán 3-1-re kikapott az osztrák bajnok Salzburgtól. Gheorghe Hagi vezetőedző el is ismerte a visszavágó előtti sajtótájékoztatóján, hogy csapatának egy százalék esélye maradt a továbbjutásra. „Szeretnénk felnőni a feladathoz, a Salzburghoz és egy jó meccset játszani. Aztán ki tudja, a labdarúgásban sok minden megtörténhet. Ami viszont biztos, a Salzburg egy nagyon jó, agresszív csapat, amelynek 99%-nyi esélye van a továbbjutásra. Két támadószellemű csapatról van szó, így biztos vagyok benne, élvezetes mérkőzést játszunk”, fogalmazott a legenda.

Udvarias volt Marco Rose is, szerint a 3-1 nem több egy remek kiindulási pontnál, de csapata úgy játszik majd, mintha 0-0 lett volna az első mérkőzés. „Nem szabad kiengednünk! Semmi értelme, hogy őrizzük az eredményt, a saját játékunkat akarjuk játszani”.

A Salzburg remek formában van, a hétvégén 5-1-re mosta el a St.Pölten csapatát. A jelek szerint hamar feldolgozták, hogy zsinórban 10. alkalommal maradtak le a BL-ről (hozzászokhattak már). Némi gondot okozhat két alapember, a japán Takumi Minamoto és a brazil Paulo Miranda kiesése, ám várhatóan Rose mester egy-két alapemberét pihentetni fogja.

Ezzel szemben a Viitorul láthatóan nehezen boldogul a megnövekedett elvárásokkal, a kettős terheléssel, a bajnoki cím jelentette eufória feldolgozásával, a motiváció megtalálásával. És az eladott tehetségeket (Romario Benzar, Dragos Nedelcu, Florinel Coman, Gabriel Iancu, Vlad Morar) sem tudta egyelőre pótolni, hiába igazoltak több rutinos futballistát (Marius Constantin, Eric, Ovidiu Herea). A stílusos támadójátékáról ismert gárda legutóbbi hat bajnokiján még csak gólt sem lőtt! Hasonló esetben a legtöbb címvédőnél már inogna a kispad az edző alatt (fogalmazhatnánk úgy is, ennél kevesebbért is rúgtak már ki edzőt), ha nem maga Hagi lenne a klub tulajdonosa is...

Videoton – Partizan Belgrád 21.00 m4
Salzburg – Viitorul 20.00 TVR1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: