2018. szeptember. 25., kedd
Névnap:
2017-09-20 15:40:50• hírek • maszol.ro

Nem szabhat ki közúti bírságot a helyi rendőrség!

Keddtől már nem szabhat ki közúti bírságot és nem kérheti el a sofőröktől a személygépkocsi adatait a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség. Megjelent az erről szóló legfelső bírósági ítélet a Hivatalos Közlönyben – emlékeztet az avocatnet.ro jogi portálra hivatkozva a maszol.ro.

A helyi rendőrség működését szabályozó 2010/155-ös törvény szerint az intézmény közlekedésrendészeti feladatokat is ellát, ám ezeket a jogszabály nem részletezi. A közúti közlekedést szabályozó 2002/195-es sürgősségi kormányrendelet (KRESZ) a 155-ös törvény hatályba lépése után nem módosult.

A helyi rendőrök pedig ez utóbbi jogszabály alapján sok esetben szabtak ki már bírságokat. Ezek egy részét a bíróságok megsemmisítették, másik részét helyben hagyták, tehát nem volt egységes a joggyakorlat ezen a téren. A kedden a Hivatalos Közlönyben megjelent ítéletével a legfelsőbb bíróság egységesítette a joggyakorlatot.

A joghézagra korábban a nép ügyvédje is felhívta figyelmet. Az ombudsmani hivatal azt javasolta a jogalkotóknak, hogy töröljék a 155-ös törvényből azt a passzust, amely szerint a helyi rendőrök közlekedésrendészeti feladatokat is ellátnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: