2013-03-18 16:30:37• hírek • Szatmár.ro

Tét nélküli rangadó: a Targovistéval játszik a VSK

Érdekessége a mostani összecsapásnak, hogy a Targoviste edzője Florin Nini, aki a válogatott vezetőedzője is. A válogatottnál pedig az a Dan Fleseriu segíti a munkáját, aki a VSK edzője.

Az Ady Endre utcai sportteremben lesz az összecsapás 18 órai kezdettel.

A címvédő Targoviste lesz az ellenfele a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának kedd délután. Gyakorlatilag a tavalyi döntő ismétlődik meg Szatmárnémetiben, ugyanis akkor is a szatmári megyeszékhelyen volt a nagy összecsapás, melyen a déliek megszerezték a győzelmet. Reméljük, a keddi mérkőzésen a VSK örülhet majd a győzelemnek!

- Az alapszakaszt figyelembe véve ez az első olyan idény, mikor hazai pályán minden meccsünket megnyertük, és ezt a sorozatot folytatni szeretnénk. Ugyanakkor a mérkőzésnek gyakorlatilag nem sok tétje van, ugyanis két fordulóval a vége előtt biztosnak tűnik a Targoviste első helye és a mi harmadik pozíciónk. A vendégek valamivel esélyesebbek, hiszen  Euroligában továbbjutottak a csoportból és rutinosabbak is. A mérkőzést ők is komolyan veszik, ezt mutatja, hogy már hétfő délelőtt megérkeztek Szatmárnémetibe repülőgéppel - nyilatkozta Muresan Florin a kosárlabda-szakosztály elnöke.

Ezt az összecsapást egyébként még a 21. fordulóban kellett volna lejátszani, ám az ellenfelek egy Euroligás mérkőzés miatt inkább halasztást kértek.

A keddi meccsre a belépőjegy 5 lejbe kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: