2010-07-22 17:11:45• hírek • Szatmar.ro

Nem remekelt a férfi csapat Lipcsében

Az Európa-bajnokságon szereplő párbajtőrcsapat nem érte el célját.

A csapatküzdelmekkel csütörtökön véget ért a lipcsei vívó Európa-bajnokság, az utolsó nap azonban nem maradt román, pontosabban szatmári érdekeltség nélkül.

A férfi párbajtőr-válogatott tagjai közül ugyanis a konstancai Cosmin Kortyanun kívül mindenkinek van szatmárnémeti kötődése: Árkosi Bertalan a helyi Sportklubban kezdte pályafutását, igaz, már évek óta Nagyváradon sportol, míg Pop Adrian és Szilágyi Adrian jelenleg is az említett klub tagja, akárcsak Csiszár Ferenc edző, aki a szövetségi kapitányi tisztséget is betölti.

Az összeszokottság azonban nem segített a csapaton, mivel rögtön az első körben 45-40 arányban vereséget szenvedett Hollandiától, így nem sikerült teljesíteni az előzőleg kitűzött célt, ami a legjobb 16-ba jutás volt.

A találkozó szorosan alakult, a Csiszár-csapat többször is vezetett, az utolsó pár előtt azonban már a hollandoknál volt az előny, igaz csak három tus volt a különbség (35-32). Ekkor Pop lépett pástra Bus Verwiljen ellen, de nem tudott fordítani, 10-8-ra kikapott, ami a búcsút jelentette.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: