2012-06-01 14:16:11• hírek • Szatmár.ro

Nincs vita: Coica nem áll ki!

Az RMDSZ kampánystábja a csütörtöki nap folyamán, több úton is megkereste az USL kampánystábot az Ilyés Gyula polgármester és Dorel Coica közötti nyilvános vita megszervezésének, konkrét feltételeinek egyeztetése érdekében, azonban megint csak zárt ajtókra és süket fülekre talált.

„Hetek óta próbálunk egy érdemi vitát összehozni a két polgármester-jelölt között, mindeddig sikertelenül. A hosszú hallgatás után Coica szerdai sajtótájékoztatója mentén, melyen bejelentette, hogy elfogadja Ilyés Gyula felkérését, felcsillant a remény, hogy végre ki mer állni a szatmárnémeti lakosság elé és érvekkel alátámasztani ígéreteit, annak érdekében, hogy a közösség dönthesse el, kinek hisz és kit választ június 10-én.

Ám sajnos ismét arról kellett meggyőződnünk, hogy ez is csak egy újabb Coica hazug ígéretei sorozatából. Amint a mellékelt ábra is mutatja, próbáltuk telefonon és e-mail-en is felvenni a kapcsolatot Dorel Coica kampánystábjával és vele is személyesen, azonban válasz továbbra sem érkezik.

Annak ellenére, hogy már televízió stúdióval is egyeztettünk a vita közvetítéséről, sajnálattal tudomásul kell vennünk, hogy Coica, akárcsak négy évvel ezelőtt, most is megfutamodik a nyilvános megmérettetés elől" - tájékoztatott Nagy Szabolcs, az RMDSZ kampánystáb kommunikációs igazgatója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: