2020-08-10 13:27:48• hírek • Szatmár.ro

Nem menekült a szomszédok fejszéitől a 15 méteres hárs

Túl sok volt a lehullott falevél a magas hársfa környékén, ezért a lakóközösség többsége akaratát érvényesítve inkább kivágatta az amúgy egészséges fát – panaszolta el szerkesztőségünknek olvasónk, Szodoray Parádi Hajnalka szatmári képzőművész.

Szomorúan hívta fel szerkesztőségünket hétfő reggel Szodoray Parádi Hajnalka, ismert szatmári képzőművész, miután nem tudta meggyőzni szomszédait arról, hogy ne vágják ki a közös udvarukban magasodó, nagyjából 15 méteres, nem mellesleg egészséges hársfát.



A fa kivágásnak témája már tavaly óta terítéken volt a közös udvart használó lakóközösség beszélgetései során, olvasónk pedig állítja, különösebb gondot senkinek nem jelentett, azon kívül, hogy lombulláskor nagyon sok levelet elhullat, amit az ott lakók kell összegereblyéljenek.

„Egészséges fáról lévén szó, nem odvas, nem üreges a belseje, tehát igazából veszélyt sem jelent senkire, egyetlen baj csak az volt vele, hogy a szomszédokat zavarta a sok lehulló falevél” – magyarázta olvasónk.

A fával kapcsolatosan az önkormányzatot is megkereste a lakóközösség, ahol azt a választ kapták, hogy mivel magánterületen van a fa, ezért a többség döntésére bízzák annak sorsát. Mivel a többség pedig úgy határozott, ki kell vágni, így hétfőn délelőtt meg is érkezett egy favágó csapat, akik láncfűrészekkel hozzáláttak a fa kivágásához.

Olvasónk szomorúan panaszolta, hogy semmit nem tudott tenni annak érdekében, hogy megmeneküljön az udvar számára árnyékot biztosító fa, mindössze annyit tudott elérni, hogy ne tőből vágják azt is, hanem az alsó ágait mégis tartsák meg, így némi árnyékot adhasson az alatt üldögélőnek.

A George Goșbuc utcai udvarban egyébként 10 lakás található, melyből 7-nek álladó lakói vannak, így a képzőművésznő szava kevésnek bizonyult a többség akaratával szemben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: