2010-02-06 12:52:53• hírek • Gozner Gertrud

Nő az eltűnt kiskorúak száma

A tavalyi év folyamán 138 eltűnt személyről értesítették a Megyei Rendőrséget.

Az eltűntek több mint felét a kiskorúak teszik ki, 2009-ben 89 ilyen esetet jegyeztek fel a megyében - derül ki a rendőrség statisztikáiból. A 18 év alatti fiatalok legtöbbször a családban belüli erőszaktól menekülnek az ismeretlenbe.

A rendőrség miután beazonosítja őket, átadja a családnak, ahol azonban lehet, hogy újabb fizikai vagy verbális támadásnak vannak kitéve. 2009-ben szinte mindegyik ügyet sikerült megoldani a hatóságoknak, csupán három esetben folytatódnak tovább a vizsgálatok. Sajnos az egyik kiskorú személy holtan került elő, miután úgy döntött, hogy nem érdemes tovább élnie.

A szakemberek szerint aggasztó, hogy egyre több kiskorú dönt arról, hogy önként elhagyja a családját, és erről sem a szülőket, sem a nevelőiket nem értesítik, emiatt könnyen a bűnözők áldozataivá válhatnak. Az eltűnési esetek kiértékelése után a hatóság arra a következtetésre jutott, hogy az okok között leginkább a csavargásra való hajlam, a tiltott szerelmével való összeköltözés, a szülői reakcióktól való félelem, és a pénzkeresési lehetőség szerepel.

Mindezt elősegíti a család hátrányos szociális helyzete, a gyermek iránti közömbösség, a tanulás elhanyagolása, a kiégett családi élet, a megfelelő kommunikáció hiánya a családtagok között és a szülői akarat erőszakos rákényszerítése a kiskorúra.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: