2020-01-13 09:17:34• hírek • Refszatmár.eu

Nem megfeledkezni – Emlékezés a Don-kanyari pokoljárásra Németiben

Az 1943. január 12-ei, a Don-kanyarban vívott harcok áldozataira emlékeztek a németi református templomban vasárnap délelőtt.

Az istentiszteleten Igét hirdetett Sipos Miklós lelkipásztor Máté evangéliuma 5. részének 47. verse alapján: “És ha csak a ti atyátok fiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet?
 

Az igehirdetést követően a Kárpát-medencei Vitézi Rend nevében Keresztesi Csaba-Árpád történész tartott előadást a Don-kanyarban 77 évvel ezelőtt kezdődött gigászi összecsapásról, amely felmorzsolta a keleti frontra kivezényelt II. Magyar Honvéd hadsereget. Az “Akik megjárták a földi poklot” című előadásban kiemelésre került a magyar honvédek hősies helytállása az embertelen körülmények között is. Nekünk nem az ítélkezés, hanem a megemlékezés a kötelességünk. Megfeledkezni hőseinkről olyan, mintha megtagadnánk történelmünket, mintha megtagadnánk magyarságunkat. Wass Albertet írta: “…ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül elmerültök a semmiben.” Merjünk büszkék lenni hőseinke, merjünk büszkék lenni arra, hogy magyarok vagyunk. Mert “aki embernek hitvány, magyarnak is alkalmatlan”, írta Tamási Áron. Bár a II. Magyar Hadsereg egy politikai és katonai kényszer eredményeként került ki a Don-kanyarba, katonáink hősies helytállásukkal példát mutattak az utódoknak. Örök dicsősség a nemzet hőseinek! – mondta ez előadó.



Az istentisztelet után koszorúzásra került sor a templomkertben, ahol Gellért Ágnes mondta el saját versét a Don-kanyarban elesettek emlékére.
 

„A Don-kanyarban vívott harcokban összesen 120 ezer katona esett el, sebesült meg vagy került hadifogságba. A magyar hadtörténelem egyik legtragikusabb fejezetére, a 2. Magyar Hadsereg helytállására, a hősökre emlékeztünk ma a Németi templom kertjében felállított emlékműnél. Külön öröm, hogy körünkben volt a 99 éves Ferenczi Lajos bácsi, egykori honvéd, aki az utászezred tagjaként állt helyt a Don-kanyarban, majd került szovjet hadifogságba. A Jóisten adjon neki erőt, egészséget helytállása mutasson példát a fiatal nemzedék számára.” – írja Facebook-oldalán Kereskényi Gábor polgármester.



„Megfeledkezni hősi halottainkról olyan, mintha magyarságunkat tagadnánk meg – hangzott el vasárnap délben a Németi templomban, ahol a 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájára emlékeztünk. Szatmár megyében sok olyan család van, amely egy-egy tagját elveszítette a Don-kanyari pokoljárásban. A megemlékezésen ott volt Ferenczi Lajos is, a szörnyű események egyedüli, még élő szatmárnémeti résztvevője. Neki jó egészséget és sok erőt kívánok!” – emlékezett meg az eseményről Magyar Lóránd parlamenti képviselő.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: