2011-02-16 17:37:22• hírek • Szatmar.ro

Eckstein is kampányolt

Az RMDSZ elnökének tisztségére pályázó politikusok esélyt kaptak arra, hogy ismertessék jövőbeni tervüket, ezzel Kelemen egy hete, Eckstein pedig szerdán élt.

Az ilyenkor szokásos kétnyelvű sajtótájékoztatón ismertette a politikus nézeteit, jövőbeni terveit a szatmárnémeti Rákóczi (Mihai Viteazul) utca 10. szám alatti RMDSZ székházban.
Mint elmondta az RMDSZ jelenlegi felépítése nem felel meg a területi szervezetek és ezek tagságai elvárásainak. Bizonyos kérdéseket csak regionálisan lehet megoldani, így lehetővé kell tenni, hogy a szervezetek a saját megegyezésük alapján társuljanak.

A jelölt nem ért egyet például azzal, hogy a döntéshozatalban nem vesznek részt a megyei tanácselnökök, ugyanakkor az újabb döntéshozatali szint beiktatását is ellenzi. Mint mondta akkor, amikor egyes székházak fűtésének költsége is kérdésesek a téli időszakokban, elbocsátásoktól kell tartani a szervezeten belül is, nem megengedhető, hogy az elnöknek külön hivatala legyen, sem az, hogy bevezessék azt, hogy a volt elnöknek és a politikai elnöknek is külön hivatalt hozzanak létre.

A jelenlegi Szövetségi Állandó Tanácsban csupán 3 olyan tag van, aki közvetlenül érintkezik a választókkal. Három megyei elnökről van szó, aki rotációs alapon került be, a többi a funkciója révén van jelen ebben. Ezt az arányt is megkívánná fordítani Eckstein, hogy főleg azok legyenek benne, akik ismerik a lakosság problémáit.

„Szatmár megyének, ahol az RMDSZ majdnem mindent megnyert, amit választásokkal meg lehetett, egy képviselője sincs jelen a Szövetség Állandó Tanácsában, ez nem megengedhető, változtatni kell ezen is." - fogalmazott Eckstein.
A magyar-magyar kapcsolatban szintén változtatásokat eszközölne. A fő cél ugyan a magyar közösség jelenléte a román parlamentben, viszont egy másik célkitűzés az, hogy a magyarországi kormánypárttal jobb kapcsolatot építsenek ki, mivel erre jelenleg a hűvösség jellemző.

A politikus nem érzi úgy, hogy bármiféle negatívum lenne abban, hogy a szervezet úgy viselkedik, „mint egy könnyűvérű nő, aki elmegy mindenkivel". Ügyes, nyitott kell légy, hogy minden nagy román parlamenti párttal együtt tudj dolgozni" - fejtette ki az elnökjelölt. A politikus hozzátette, a párt egyik meghatározó értéke pontosan az, hogy nem vált a hazai, illetve magyarországi politikai alakulatok utánfutójává, de segített ezeknek a vezetésben.

A sajt= k;rd;seire is v'laszolt a politikus
A sajtó kérdéseire is válaszolt a politikus



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: