2017-04-21 12:57:07• hírek • Kocsis Zoltán

Nem lesz újabb madridi döntő!

Miután a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében megismétlődött a 2015-ös Barcelona – Juventus döntő, az elődöntőben a 2014-es és 2016-os fináléból repetázhatunk! Ezzel eldőlt az is, hogy nem lesz újabb madridi házidöntő – az UEFA nyoni székhelyén pénteken kisorsolták ugyanis a sorozat elődöntőinek párosítását.

Amelyben egy ágra került a két madridi gigász, a Real és az Atlético – akik ezzel immár zsinórban negyedik éve csapnak össze a BL-ben! Arra valószínűleg mindenki emlékszik, hogy e két gárda csapott össze a 2014-es és a 2016-os döntőben és mindkétszer a Real aratott győzelmet - rendkívül szerencsés körülmények közepette. Előbb az Atlético szinte végig vezetett, ám Sergio Ramos a ráadás pillanataiban kiegyenlített, majd a hosszabbításban a Real további hármat vágott a teljesen megtört riválisnak. Tavaly májusban szintén 1-1 volt a rendes játékidő végén – miután az Atlético kihagyott egy 11-est(!) -, a Real ekkor büntetők után vihette haza a trófeát.

Vélhetően arra is sokan emlékeznek, hogy 2015-ben a negyeddöntőben találkozott egymással a két gárda, akkor Javier Hernandez 88. percben szerzett gólja döntött a Real javára. A másik találkozón ugyanis nem született gól. Arra viszont már kevesen emlékezhetnek, hogy a madridi óriások vívtak már egy elődöntőt is egymás ellen 69 évvel ezelőtt. Akkor a Real kétszer nyert 2-1-re, az Atletico pedig egyszer 1-0-ra. Igen, nem tévedés, három meccsen dőlt el a továbbjutás, akkor ugyanis még nem döntött sem az idegenben lőtt gólok száma, sem a büntetők.

Nem termett tehát eddig babér az Atléticónak a Real ellen, legalábbis a BL-ben és ugyanígy nem dicsekedhet Juventus elleni mérlegével a Monaco sem. A hercegség csapata ugyan a 98-as elődöntőben hazai pályán 3-2-re legyőzte az olaszokat, ám Torinóban 4-1-re nyert az öreg hölgy és ezzel bejutott a döntőbe. Amit aztán elveszített – a Real Madriddal szemben...

A két gárda két esztendővel ezelőtt is összecsapott egymással, akkor Arturo Vidal büntetője elég volt a Juve továbblépéséhez.

Az elődöntők első mérkőzéseit május 2-án és 3-án, a visszavágókat május 9-én és 10-én rendezik meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: