2011-04-01 11:27:00• hírek • MTI

Nem lesz Gusa szobor

Nem állíthatnak szobrot Marosvásárhelyen Stefan Gusa tábornoknak, aki az ügyészség szerint 1989-ben, a romániai forradalom idején Temesváron a tömegbe lövetett - olvasható Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének csütörtöki közleményében.

A dokumentum szerint az illetékes táblabíróság csütörtökön elutasította Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester fellebbezését az időközben elhunyt tábornok szobrának ügyében, így jogerőre emelkedik az az elsőfokú ítélet, amely megsemmisítette az önkormányzat szoborállításra vonatkozó határozatát.

Az önkormányzat 2009 szeptemberében fogadott el határozatot arról, hogy szobrot állít a tábornoknak. Akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselői is igennel szavaztak, azzal magyarázva utólag döntésüket, hogy egyrészt nem ismerték a tábornok 1989-ben játszott szerepét, másrészt főként arra összpontosítottak, hogy egyben Sütő András erdélyi írónak is szobrot állítsanak Marosvásárhelyen.

Az erdélyi városban a majdnem fele-fele arányú román és magyar önkormányzati képviselők általában csak úgy tudnak dűlőre jutni szoborállítás kérdésében, ha a közgyűlés elfogadja, hogy egy román személyiségnek és egy magyarnak is emléket állítanak. Ennek ellenére Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke korábban nyilvánosan is megrótta a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőket figyelmetlenségük miatt, hangoztatva, hogy nem elfogadhatók az általuk felhozott érvek.
Gusa 1989-es szerepét román bíróság nem állapította meg, viszont az ügyészség vádat emelt ellene. Az ügyben azért nem született döntés, mert Gusa már a bírósági tárgyalás lefolytatása előtt meghalt. Az önkormányzati döntés ellen azonban így is számos román értelmiségi is tiltakozott, de köztük volt például Herta Müller, Romániából származó Nobel-díjas német író is.

A Gusa szobrának felállításáról szóló önkormányzati döntést Tőkés László támadta meg a közigazgatási bíróságon. Első fokon pert nyert, majd a város önkormányzata annak ellenére fellebbezett a bírósági döntés ellen, hogy Florea polgármester személyes találkozón ígérte meg Tőkésnek: nem engedélyezi a városban a szobor felállítását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: