2013-06-20 12:04:46• hírek • Mti

Nem lehet zászlaja Kovászna megyének

Érvénytelenítette a Kovászna megye zászlajáról hozott határozatot a Brassói Táblabíróság.

 

Jogerősen érvénytelenítette a Kovászna megye zászlajáról hozott megyei önkormányzati határozatot a Brassói Táblabíróság.

Az intézmény honlapján elolvasható szerdán hozott ítéletben a táblabíróság helyt adott Kovászna megye prefektusa fellebbezésének, és megváltoztatta a Kovászna Megyei Törvényszék alapfokon hozott - az önkormányzat számára kedvező - ítéletét.

A székelyföldi Kovászna megye 2008-ban hozott határozatot a megye statútumának a módosításáról, és a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón kijelentette, a bírósági ítélet ellenére sem véteti le a megyezászlót a közintézményekről. "Úgy látjuk, hogy a törvény értelmezésével mind a prefektus, mind a bíróság székely és román megyékre osztotta fel Romániát. Elméletben mindenütt ugyanaz az alkotmány, mindenki egyenlő jogokkal rendelkezik, a gyakorlatban azonban ez másként van: a román megyéknek lehet zászlójuk, a székely megyéknek nem. Ez pedig elfogadhatatlan" - idézte az Agerpres hírügynökség Tamás Sándort. Az önkormányzati elnök arra utalt, hogy Arad, Fehér, Konstanca, Ialomita, Máramaros és Temes megye szabadon használhatja az önkormányzati határozattal elfogadott megyezászlóját, a székelyföldi megyék zászlajáról hozott határozatokat azonban hatálytalanította a bíróság.

2012 szeptemberében a Marosvásárhelyi Táblabíróság a mostanihoz hasonló ítéletben érvénytelenítette a Hargita megye zászlajáról hozott önkormányzati határozatot. Hargita megye 2009-ben a székely zászlót tette a megye jelképévé.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: