2009-09-10 14:36:49• hírek • Gozner Gertrud

Nem lehet válni és céget bejegyezni

Tíz napja tart a bírák és az ügyészek országos sztrájkja. Szatmár megyében a tiltakozó akció kezdete óta 163 polgári pert, 50 büntetőjogi pert és 457 gazdasági pert halasztottak el a törvényszéken. Mivel a perek többsége cégekkel kapcsolatos, néhány közintézmény munkája a bíróságok sztrájkja miatt szintén megbénult.

Mircea Ardelean, az Adóhivatal igazgatója a legutóbb sajtótájékoztatóján panaszkodott az igazságügyiek sztrájkjára, amely megnehezíti az általa vezette intézmény munkáját. Több cégnek zárolva van a bankszámlája, ezért a kényszervégrehajtásokat, amihez bírói végzés szükséges, nem tudjuk folytatni - magyarázta.

A Cégbíróságon is komoly fennakadást okoz az akció, az elmúlt tíz napban több mint száz cégbejegyzési és egyéb irat gyűlt fel, amelyeket egyedül egy bíró aláírásával lehet hitelesíteni. Ezért a hivatal továbbra is átveszi a kérvényeket, beszedi az illetéket, viszont ezek megoldására a bírák sztrájkjának végén kerül sor.

Ugyanakkor több mint ezer szatmári lakos elválását akadályozta meg a sztrájk. Összesen 570 válóper van beadva a megyei törvényszékeken, ebből 414 Szatmárnémetiben, 92 eset a nagykárolyi bíróságon vár megoldásra, 64 válóperes iratot pedig Avasfelsőfaluban adtak be. A tiltakozás miatt nyomán újabb válópert sem lehet indítani, mivel annak személyesen kell történnie, nem lehet e-mailben, faxon vagy postán beadni.

Szeptember elsején a Szatmár megyei Bíróságok is csatlakoztak az országos szinten meghirdettet sztrájkhoz. A bírók és az ügyészek úgymond megjelennek a tárgyaláson, azonban minden perben halasztást hirdetnek, kivéve amelyek elsőbbséget élveznek, úgy mint az őrizetbe vételek és a kiskorúak elhelyezésével kapcsolatos ügyek.

Naponta 150 per kerül elnapolásra egyedül a szatmári Törvényszéken - nyilatkozta Remus Nemes, a törvényszék alelnöke és egyben sajtószóvivője. A szatmári bírók azt ígérik, hogy a sztrájk végeztével pluszmunkákat is fognak vállalni, csak hogy behozzák a lemaradásokat. Valamint igyekeznek minél rövidebb halasztási időket szabni a pereknek, hogy az ítéletre való várakozási idő ne nyúljon túlságosan hosszúra.

Időközben a kormány belegyezett a bírák és ügyészek stresszpótlékának a megadásába, amely a fizetésük 65 százalékát is jelentheti. Azonban a bírák továbbra is elégedetlenek, mert az egységes bértörvény szerint más szakmákkal együtt ugyanabba a kategóriába vannak besorolva.


A sztrájk befejeztéig csak halaszthatatlan ügyekben hoznak döntést a bírák.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: