2017-04-25 23:24:35• hírek • Kocsis Zoltán

Nem kérnek a szigetekből a polgármesterek és a rendőrök

A 19-es országút menti községek vezetői és a Szatmár Megyei Rendőrség is szívesen megszabadulna a települések szélein lévő forgalomlassító szigetektől. Balesetveszélyes, mondják előbbiek, nem felelnek meg a szabványoknak az utóbbiak szerint.

A probléma kedden Nagykárolyban a Szatmár Megyei Közrendészeti Hatóság (ATOP) soros havi ülésén merült fel. Újra. Azért újra, mert Szatmárnémeti jelenlegi polgármestere, az akkori parlamenti képviselő Kereskényi Gábor már 2015 tavaszán fenntartásának adott hangot a települések be- illetve kijáratainál található forgalomlassító szigetekkel kapcsolatban.

Az ATOP keddi ülésén Marchis Ottó mezőpetri polgármester arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az elmúlt években három személy vesztette életét a községben ezek miatt a szigetek miatt.

Ennél is meglepőbb volt, amit Alin Hanis, a Szatmár Megyei Rendőrség kapitánya mondott. Ezek szerint a szigetek nem felelnek meg a nyugat-európai szabványoknak. Arra is volt már példa, hogy megbüntették az Országos Útügyi Vállalatot, ám azok mégsem mutatnak semmilyen hajlandóságot ezek megváltoztatására.

Most a DN19-es országút mentén fekvő községek vezetői és a rendőrség arra az elhatározásra jutott, hogy közösen fogalmaznak meg petíciót az Országos Útügyi Vállalathoz, amelyben azt kérik, szüntesse meg ezeket a szigeteket.

A kezdeményezés nem példa nélküli és nem is reménytelen! Több évnyi harc után az Országos Útügyi Vállalat módosította ezeket a szigeteket Nagyvárad és Arad között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: