2012-03-01 11:39:47• hírek • MTI

Nem kell az előkészítő osztály!

Romániában éles ellenkezést vált ki a szülők és a pedagógusok részéről az úgynevezett előkészítő osztály bevezetése, amelyekbe a hatodik életévüket betöltött gyermekeknek kell járniuk szeptembertől.

Az egyik román oktatási szakszervezet tagjai utcára vonultak szerdán Bukarestben. Ők az oktatási minisztérium előtt tüntettek, és az előkészítő osztály bevezetésének halasztását követelték. Emellett mintegy nyolcvan szülő beperelte a minisztériumot, és szintén a rendelkezés elhalasztását kérik.
Az előkészítő osztályt a tavaly hatályba lépett oktatási törvény vezeti be. Az új rendszerre szeptembertől kell átállni, de máris komoly szervezési problémák elé állítja az iskolákat a jogszabály alkalmazása. Az előkészítő osztályokba való beiratkozás március 5-én rajtol.

A szülők leginkább attól tartanak, hogy gyermekeiket nem írathatják be majd abba az iskolába, amelybe ők szeretnék. Ez a félelem abból ered, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozás során a minisztérium meghatározta: a gyermekek csak a lakóhelyükhöz lévő legközelebbi iskolába járhatnak. Így a szülők félnek, hogy az első osztálytól kezdve már nem vihetik át csemetéjüket más tanintézménybe, amelyet ők választanak lakhelytől függetlenül.

Az előkészítő osztályok bevezetését azért tartották szükségesnek, mert Romániában a hatodik életévüket betöltött gyermekeknek körülbelül az egyötöde sem iskolába, sem óvodába nem járt. Az elmúlt években ugyanis kitolódott az első osztályt elkezdő gyerekek életkora, legtöbbjüket szüleik csak hét vagy nyolcévesen járatta iskolába. Az új rendelkezések szerint hatéves kortól az előkészítő osztály, hétéves kortól pedig első osztály válik kötelezővé.

Eddig is működtek előkészítő osztályok Romániában, de azok az óvodákban voltak. Most átkerülnek az iskolákhoz, és újdonságot jelent még, hogy a jelenlét kötelező, így a pedagógusok a hiányzásokat is vezetni fogják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: