2013-06-18 10:03:33• hírek • MTI

Nem kapnak különleges státust a hagyományos térségek

A román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti bizottság hétfőn elvetette azt az indítványt, amely lehetővé tette volna egyes hagyományos térségek különleges státusának elismerését - tájékoztatta az MTI-t Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, a bizottság tagja.

Elmondta: a bizottság azzal indokolta az RMDSZ javaslatának elutasítását, hogy ezt a kérdést nem szükséges alkotmányban szabályozni.

Máté András hozzátette: az RMDSZ azért szorgalmazza a különleges státusú térségek fogalmának beiktatását az alaptörvénybe, mert az hivatkozási alapot jelentene egyebek közt Székelyföld területi autonómiájának a törvénybe iktatására. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte akár a Duna-delta speciális helyzetének sarkalatos törvényben való szabályozását is, hiszen az alkotmány nem szűkítené le a speciális státust az etnikai kritériumokra: történelmi, vagy környezetvédelmi szempontok alapján is biztosíthatnának sajátos jogállást egy-egy térségnek.

Rámutatott: az alkotmány jelenlegi formájában sem tiltja a speciális státusú térségek létrehozását, de így már az alkotmánybíróság jogértelmezésén múlik, hogy mi lesz a sorsa egy erre vonatkozó törvénytervezetnek.
Hétfőn az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy nem vesz többé részt az alkotmányszövegező bizottság munkájában, és a parlament plenáris üléseit is bojkottálja, amikor az alaptörvény módosítása szerepel a napirenden. Múlt héten a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) is visszahívta képviselőit az alkotmányozó testületből.

A PDL azt kifogásolta, hogy a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) nem építette be az alkotmánytervezetbe az egykamarás parlamentre való áttérést, a 2009-es népszavazáson kifejezésre jutott népakaratnak megfelelően.
A parlamenti különbizottság által előkészített alkotmánymódosítás akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: