2019-04-09 11:10:41• hírek • Bede Emőke

Nem jutott messzire a részeg tini, aki elkötött egy kocsit

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Nem mindennapi fogást könyvelhettek el maguknak a mezőpetri rendőrök: Csomaköz területén egy olyan sofőrt sikerült kézre keríteniük, aki bizony lábbal tiporta földbe a legalapvetőbb szabályokat és törvényeket.

A hivatalos tájékoztatás szerint hétfő délután, 15 óra 30 perc környékén állították félre azt az autót, melyet egy mindössze 17 éves mezőfényi fiú vezetett. A srác érthető módon jogosítványt nem tudott felmutatni, de hamar kiderült az is, hogy legurított néhány italt, mielőtt volán mögé ült volna. Leheletében a szonda 0,61 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki, de hogy véralkoholszintjét is megállapíthassák, a fiatalembert kórházba kísérték.


Míg az egészségügyi intézményben a sráctól mintát vettek, addig a rendőrök sem tétlenkedtek. Kiderítették, hogy a fiú az általa vezetett autót alig fél órával az eset előtt kötötte el Mezőfény területéről, majd onnan elkocsikázott vele Csomaközig, ahol aztán az egyenruhások lefülelték. Látva ezt az egész sornyi bűncselekményt, a hatóság úgy döntött, 24 órára őrizetbe veszi a fiatalembert, az ügyben pedig bűnügyi eljárást indítottak.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: