2014-01-15 16:57:28• hírek • MTI

Nem hívták meg Kassai Viktort a VB-re

Nem került be az idei, brazíliai labdarúgó-világbajnokság játékvezetői közé Kassai Viktor - derült ki a nemzetközi szövetség (FIFA) szerdán nyilvánosságra hozott listájából.

A FIFA 25 bírót és segítőiket, valamint kilenc tartalék bírót és melléjük egy-egy asszisztenst nevezett meg. Európát kilenc trió - egy-egy német, török, svéd, holland, angol, olasz, spanyol, portugál és szerb -, valamint egy norvég tartalék duó képviseli. A kontinens játékvezetői közül három (török, svéd, szerb) képvisel olyan nemzetet, melynek válogatottja nem jutott ki a tornára.

Az előzetes, bő keretben még helyet kapó Kassai Viktor négy éve, a dél-afrikai vb-n négy mérkőzésen bíráskodott, ő vezette többek között a Spanyolország-Németország elődöntőt. A magyar játékvezetőt 2011-ben a világ legjobb bírójának választották, 2013-ban pedig harmadik lett a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS listáján.

A 38 éves magyar bíró 2008-ban olimpiai döntőt vezetett, majd a sikeres vb-szereplés után 2011-ben a Bajnokok Ligája döntőjét dirigálta, egy évvel később és tavaly pedig egyaránt BL-elődöntőben működött közre.

Kassai a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon csak a csoportkörben vezethetett, miután az Anglia-Ukrajna találkozó 62. percében óriási hibát követett el, amikor az ukrán Marko Devics lövése után nem ítélt gólt. A gólbíró Vad II. István ugyanis nem jelezte neki, hogy a labda áthaladt a gólvonalon, mielőtt John Terry visszarúgta azt a mezőnybe, így a játék 1-0-s angol előnnyel folytatódott. A végeredmény is 1-0 lett, a társházigazda ukránok - akiknek nyerniük kellett volna a negyeddöntőbe kerüléshez - pedig kiestek.

Kassai a tavalyi BL-elődöntő, a Bayern München-Barcelona párharc első meccse (4-0) után is komoly bírálatokat kapott teljesítményéért, a spanyolok szerint a Bayern négy góljából legalább kettőt érvénytelenítenie kellett volna szabálytalanság miatt, a másik oldalon pedig úgy vélték, akár három büntetőt is ítélhetett volna a német csapat javára.

Kassai Viktor a mostani szezonban három BL-csoportmeccset és egy Európa Liga-találkozót vezethetett, s ő fújta a sípot a novemberi Mexikó-Új-Zéland interkontinentális vb-pótselejtező első mérkőzésén is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: