2012-10-02 15:26:18• hírek • MTI/ Kocsis Zoltán

Nem fognak a románok az ördögökön

Amikor a Kolozsvári CFR labdarúgó csapata 2008-ban debütált a Bajnokok Ligájában, a Rómában aratott, szenzációt okozó 2-1-es győzelme után hazai pályán egy angol gárda, a Chelsea ellen elért gól nélküli döntetlennel debütált. Két hete szintén meglepő győzelmet aratott Bragában, kedd este pedig vélhetően kiegyezne egy újabb 0-0-val az angol rekordbajnok Manchester United ellen.

Ugyanakkor iszonyú nehéznek ígérkezik pontot szerezni a „vörös ördögök" ellen. Nem csak azért, mert a a mértékadó transfermarkt.de portál számításai szerint a CFR keretének összértéke alig tizede az angolokénak: a kolozsváriak 37 millió eurót érnek, a manchesteriek pedig 335 milliót. Mi több, Wayne Rooney (65 millió) és Robin van Persie (43 millió) önmagában többet ér, mint a CFR teljes kerete. A Manchester United eddig négyszer mérte össze tudását román csapatokkal és valamennyiszer győztesen hagyta el a játékteret: 2004-ben 3-0-re és 2-1-re verte a Dinamót, a tavaly pedig kétszer is 2-0-ra a Galacot.

Egyetlen dolog, amiben talán a CFR bízhat, az a Manchester védősorát érintő sérüléshullám. Nemanja Vidic, Chris Smalling és Phil Jones kiesése miatt csak Jonny Evans és Rio Ferdinand áll Sir Alex Ferguson rendelkezésére a védelem közepén. Utóbbi pedig már távol van pályafutása csúcsformájától. Rajtuk kívül hiányzik még a szintén sérült Ashley Young valamint Michael Carrick, Paul Scholes, Ryan Giggs és Antonio Valencia, akik nem kerültek be az utazó keretbe. A CFR-nél is egy sor játékos sérült (Vass Ádám, Ciprian Deac, Ronny, Bakary Sare, Jorge Martinez, Ioan Hora), ám ők ugyanúgy nem kerültek be a BL-keretbe, mint Dominique Kivuvu vagy Cristian Panin.

A csoport másik meccsén az első fordulóban vereséget szenvedők csapnak össze Isztambulban: a Galatasaray a Bragát fogadja.

A G csoportban ibériai rangadót játszik Lisszabonban a Benfica és a Barcelona. A katalánok a hétvégén a Real Madridot fogadják a bajnokságban, ám a lisszaboni BL-fellépés sem ígér kevésbé gondmentes kilencven percet, bár a nagyobb tudás és az egymás elleni statisztika is alapvetően a látogatók mellett szól. Például az, hogy a Benfica először - és máig egyetlen alkalommal - még 1961-ben, a kontinentális sorozat döntőjében bírt el a Barcelonával, 3-2-es diadalt aratva a berni mérkőzésen. Akkor a Benfica kispadján Guttman Béla ült, a Barcelona góljait pedig Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte...

Azóta négy alkalommal találkoztak, s két döntetlen mellett két katalán siker alkotja az összmérleget.Mindemellett Messi a Bajnokok Ligájában is rendre ellenállhatatlan, olyannyira, hogy az argentin világklasszis tizenegy egymást követő BL-meccsén 16-szor vette be a riválisok kapuját.
"A BL-ben mindig akad meglepetés" - nyilatkozott mindazonáltal derűlátóan Jorge Jesus, a Benfica mestere. "Az előző idényben a Manchester Uniteddel döntetlenre végeztünk kétszer is. Nincs legyőzhetetlen csapat, és ha mi jó napot fogunk ki, a Barcelona pedig rosszat, akár nyerhetünk is."

A szenvedők rangadóját rendezik Valenciában, ahol a Lille vendégszerepel. A spanyol és a francia pontvadászat tavalyi harmadik helyezettjei közül azonban egyiknek sem megy igazán jól idén. A Lille a Ligue1-ben egy győzelemmel a 15. helyen áll, a hétvégén a Rennes otthonában kapott ki, míg a BL-ben, hatalmas meglepetésre, odahaza maradt alul a BATE Boriszov ellenében. A Valencia két győzelem, két döntetlen és két vereség után 10. a Primera Divisiónban, a BL-ben pedig 2-1-es vereséggel kezdett Münchenben.

Ezzel szemben a legyőzhetetlenek derbijére kerül sor Torinóban. A Juventus immár 45 forduló óta nem talált legyőzőre az olasz SerieA-ban, míg a Sahtar Donyeck 26 játéknap óta veretlen Ukrajnában. Ráadásul a Mircea Lucescu vezette bányászok a legutolsó 19 bajnokijukat meg is nyerték!

A címvédő és jelenlegi angol listavezető Chelsea-nek vélhetően nem okoz majd megoldhatatlan feladatot a BL-újonc dán bajnok Nordsjælland.

Keddi program:
E csoport:

Juventus -Sahtar Donyeck 21:45 DigiSport2.hu, DolceSport2
Nordsjaelland -Chelsea 21:45 ó
F csoport:
Valencia -Lille 20:45
BATE Boriszov -Bayern München 21:45
G csoport:
Szpartak Moszkva -Celtic Glasgow 19.00 DigiSport2, DolceSport2
Benfica -FC Barcelona 21:45 DigiSport2.ro, DolceSport3
H csoport:
CFR Cluj -Manchester United 21:45 DigiSport.hu, TVR1, DigiSport1.ro
Galatasaray -Braga 21:45 DigiSport3.ro jacht

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: