2020-04-10 08:01:26• hírek • Blikk.hu

Nem esett pánikba: Kapás Bogi elárulta, hogyan küzd meg a koronavírussal

Korábban a Blikk is beszámolt róla, hogy a fertőzés ellenére jól vészeli át a mindennapokat az úszónő, most pedig azt árulta el, hogyan tud a tanulmányait kamatoztatva felülkerekedni a negatív érzelmein.

Kapás Boglárkát igencsak kemény fából faragták, hiszen nem elég, hogy pozitív lett az eredménye a koronavírusteszten, még azzal a tudattal is meg kell birkóznia, hogy elhalasztották a 2020-as olimpiát. Mindenesetre a sportolónk nem kesereg, sőt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán elsajátított ismereteit felhasználva képes megnyugtatni magát.
 

„Nem kell, de nem is szabad keseregni azon, hogy mi történt, mert ezen nem tudunk változtatni" – mesélte az M4 Sportnak Bogi, aki azt is hozzátette: nem kesereg az edzések miatt, mert tudja, ha egyszer már elért egy ilyen formát, képes lesz erre még egyszer.
 

Virth Balázs edző szerint is alapvetően pozitív Bogi hozzáállása. Természetesen látja ő is, hogy megviseli az úszónőt a betegség és az olimpia elhalasztása is, de igyekeznek úgy felfogni ezt az egészet, hogy egy év múlva még jobb formában lesz Bogi.
 

A legnagyobb szerencsére Bogi egyelőre tünetmentes, és még az edzéseket is be tudja csempészni a hétköznapjaiba.

"Hála Istennek, továbbra is tünetmentes, de nem tudjuk, hogy mivel jár a betegség" – nyilatkozta a 41 éves tréner a Ripostnak, aki kiemelte, hogy Bogitól nem vár el semmilyen extra erőfeszítést, elvégre nem szeretné, ha bármi baja is lenne.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: