2013-08-23 16:05:04• hírek • Szatmar.ro

Két hajrában szerzett góllal visszavágott a Bákó

Nem a legjobban sikerült a nyár második hazai pályán vívott felkészülési mérkőzés az Olimpia labdarúgócsapata számára: Csík Tibor tanítványai 2-0-ás vereséget szenvedtek a Bákó ellenében. A fiúkra szombaton egy újabb meccs vár és ellenfelet keresnek augusztus 31-re.

A péntek délelőtt rekkenő hőségben kezdődött találkozó első félidejében kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Mindkét csapat előtt akadtak gólszerzési lehetőségek, ám gól nem született. A legközelebb ehhez Zsiga Ervin állt, aki azonban három méterről a kapusba lőtte a labdát.

A második félidőben Dragos, Prodan és Bujor is ziccereket hagyott ki, aminek a hajrában meg is lett a büntetése: Schiop a 83., Miron pedig a 94. percben talált a hazai kapuba.

„A nagy melegben hideg zuhany volt ez a vereség, de ez még belefér a felkészülés alatt. Inkább most jöjjenek, mint a bajnokságban. A helyzeteink ismét megvoltak, de nem tudtuk kihasználni őket, ugyanakkor a védekezésen még sokat kell javítanunk a bajnoki rajtig", értékelt a meccs után Csík Tibor vezetőedző.

A korábbi remek védőnek rögtön szombaton lesz ismét alkalma csiszolni csapata védekezését, amikor is az Olimpia a Bihar FC-ét fogadja. A klubvezetők jövő szombatra is szeretnének lekötni egy felkészülési meccset, ez lenne a szeptember 7-i bajnoki rajt főpróbája.

A második osztályba visszatérve a hazai meccseket 11.00 órai kezdettel játsszák majd a fiúk. Kivétel lehet ez alól, ha valamelyik találkozót a tévé közvetíti.

Az Olimpia összeállítása: Suta - Munteanu, Ene, Iuhas, Hanus, Gavrilescu, Micas, Scvarzkopf, Zsiga, Negrut, Bujor.
Játszott még: Anca, Mos, Muresan, Molnar, Villand, Dragos, Feier.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: