2018-03-23 19:45:04• hírek • Blikk.hu

Nem ér rá férjhez menni Szűcs Judith

Nem ér rá férjhez menni Szűcs Judith. Az énekesnő őszintén mesélt a Blikknek párkapcsolatáról, és elárulta, bár úszik a boldogságban párjával, az idén biztos nem jut ideje a házasságra.

Ahogy arról a Blikk már korábban beszámolt, a Táncolj még című legendás sláger előadójára 17 év után talált rá a szerelem egy Magyarországon élő külföldi üzletember személyében, és 2006 óta boldog párkapcsolatban él kedvesével, aki mellett állítása szerint igazán önmaga lehet.


Bár 2010-ben párja eljegyzési gyűrűvel lepte meg Judithot, úgy tűnik, a nász örökre várat magára. Két éve már az esküvői ruhát is kinézte magának a művésznő, ám akkor úgy döntött, hogy inkább az aktuális nagykoncertjére figyel.


"Nincs nekem időm férjhez menni! Az esküvőket ugye hétvégenként tartják, nekem pedig már szilveszterig be van táblázva a naptáram fellépésekkel. A tavalyi 45. éves jubileumom annyira jól sikerült, hogy most nem győzök eleget tenni a felkéréseknek. Természetesen mindennél jobban örülök ennek, így nem bosszankodom amiatt, hogy idén nem fér bele a házasságkötés, de talán nem is bánom, ha örökre menyasszony maradok! Teljes így az életem, nem ragaszkodom én már a papírhoz" - mosolygott Szűcs. 


Az énekesnő első házassága után évekig egyedül nevelte lányát, Timit. Már nem kell gyerekneveléssel foglalkoznia, így még inkább a karrierjére tud koncentrálni. Szűcs szinte naponta jár vidéki fellépésekre, ám a kocsiban való száguldás már ma sem úgy működik, mint néhány évtizede.


"Van egy dalom Száguldás címmel, ami az egyik kedvencem, mert mindig is imádtam a sebességet. Nálam az autó bizalmi kérdés, ez számomra a legfontosabb munkaeszköz. Az én koromban azonban már óvatosnak kell lennem a száguldással, és bizony jobban oda is figyelek az egészségemre. Mivel a színpadon sokat mozgok, nincs szükségem külön tornára járni, az arcomnak pedig nem is lehetne jobb tornát adni, mint amikor eléneklek egy dalt, és megmozgatom az összes arcizmom" – nevetett Szűcs Judith.


A cikk folytatása a Blik.hu oldalon olvasható az alábbi linkre kattintva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: