2020-06-27 11:34:35• hírek • Bede Emőke

Nem engedélyezték a tüntetést

2018-ban még dolgozott a Tehnic Asist csapata.
2018-ban még dolgozott a Tehnic Asist csapata.

„A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal nem adott engedélyt az úgynevezett „Autostrada Codrului” miatti tüntetés megtartásához, ugyanis a szervezők nem kapták meg a rendőrség és a csendőrség jóváhagyását. Mindkét intézmény szerint a szervezők megszegnék az 55/15.02.2020-as számú, a koronavírus terjedésének megakadályozását biztosító törvényt” – osztotta meg a döntésről szóló hírt a Facebook-oldalán a hivatal.

A bejegyzésben említett, 193A jelzésű útszakasz Szatmárnémetiből indul, majd Amac, Oroszfalva, Résztelek, Ivácskó, Alsóhomoród, Középhomoród, Felsőhomoród, Bükkszoldobágy, Béltekhodos és Nagyszokond érintésével jut el Szakasz településre, azonban az utóbbi években az út minősége igencsak leromlott, nagyban megnehezítve ezzel a helyiek közlekedését. A lakók többször is rendeztek már spontán tüntetést, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot, most azonban úgy döntöttek, hogy nem az „autópályán”, hanem egyenesen Szatmárnémeti városközpontjában gyűlnek majd össze. A demonstrációt június 30-án tartották volna, ám nagyon úgy tűnik, az aktuális járványügyi helyzet miatt erre most nem lesz lehetőségük.


Mindazoknak, akik kíváncsiak az útszakasz teljes történetére, beleértve a Tehnic Asist körül kialakult kálváriát is, ajánljuk elolvasásra az ide kattintva elérhető cikkünket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: