2009-09-03 13:50:34• hírek • Ferenczi Noémi

Nem drágulnak a buszjegyek

Az iskolakezdésre való tekintettel a Transurban visszaállítja a nyár elején kiiktatott diákjáratokat. Jegyáremelésre nem kell számítanunk - tájékoztatta honlapunkat Simon József, a Transurban igazgatója.

Egyelőre nem kell drágulásra számítaniuk az utasoknak, viszont egy újítást bevezettünk, vagyis az iskolakezdésre való tekintettel szeptemberben lehetőség lesz két hetes bérlet megvásárlására, mely 13,5 lejbe kerül. Egy buszbérlet ára egyébként 54 lej, a diákoknak 50%-os árengedmény jár. A nyár elején leállított diákjáratokat pedig visszaállítjuk - számolt be Simon József igazgató.

A Transurban a járatok számának lefaragásával próbálta pótolni a felhalmozódott bevételkieséseket, melyet körülbelül egy évvel ezelőtt a vidéki járatok elvesztése okozott. Simon honlapunknak elmondta, a nyári hónapokban közel 93 ezer lejt sikerült megspórolniuk a megszüntetett járatokkal. A Real hipermarkethez beindított járatok havi 45 ezer lejes bevételt jelentenek, viszont nagyon visszaesett azoknak a cégeknek a száma akik a Transurbantól béreltek munkagépeket. Korábban számos építkezési cég a Transurbantól bérelt darukat, traktorokat stb. Kirándulásokhoz viszont nagyjából ugyanannyiszor béreltek buszt a vállalattól mint tavaly ugyanebben az időszakban - magyarázta Simon.

„Összesen 21 alkalmazottól kényszerült megválni a Transurban. Ez az alkalmazottak tíz százalékát teszi ki. Jelenleg nagy hangsúlyt fektetünk a vállalat GPS (műholdas helymeghatározó rendszer) készülékeket beszerelő szolgáltatásainak népszerűsítésére"- zárta mondandóját az igazgató.


Szeptemberre két hetes bérletet válthatnak a diákok
Szeptemberre két hetes bérletet válthatnak a diákok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: