2016-11-07 11:35:43• hírek • MTI

Nem csak az elnökről szavaznak az amerikaiak

November 8-án az Egyesült Államokban nem csupán a leendő elnök személyéről döntenek, hanem kormányzókról és a választástól független javaslatokról is.

A republikánusok sok elemző szerint nem néznek vidám választási éjszaka elébe kedden. Ám ha elnökjelöltjük, Donald Trump alkalmasint veszít is, mégis lehet majd okuk örömökre a kormányzóválasztások eredményeinek köszönhetően.

Tizenkét államban tartanak kormányzóválasztást, és minden előrejelzés szerint a demokraták több helyen vereségre számíthatnak. Két állam - Utah és Észak-Dakota - szinte bizonyosan republikánus irányítású marad, Oregont és Washington államot pedig az előrejelzések szerint megőrzik a demokraták. A többi nyolc államból (New Hampshire, Vermont, Delaware, Nyugat-Virginia, Missouri, Indiana, Észak-Karolina) talán kettőben győzhetnek demokrata pártiak: New Hampshire-ben és Észak-Karolinában, de csakis akkor, ha ezekben az államokban az elnökválasztást Clinton nyeri, mert ennek hatása lehet a kormányzóválasztásra is. A közvélemény-kutatások továbbá azt jelzik, hogy a hagyományosan demokrata párti Vermont ezúttal republikánus politikust választhat kormányzójául.

Közben több államban különböző kezdeményezésekről népszavazást is tartanak. Ezek javasolt témái az adott állam törvényhozásának döntésével vagy a lakosok petíciója nyomán kerültek a szavazócédulára. Az elnökválasztással egyszerre 160 ilyen speciális kezdeményezésről szavazhatnak majd. Akad olyan kezdeményezés is, amelyet csak egy városban bocsátanak szavazásra.

Öt államban - Arizonában Kaliforniában, Maine-ben, Massachusettsben és Nevadában - a marihuána szabad forgalmazásáról és fogyasztásáról kérdezik meg a választókat. Az előzetes felmérések szerint várhatóan mind az öt államban - elsősorban a fiatal szavazók jóvoltából - megszavazzák majd.

Nevadában arról döntenek, hogy a monopolhelyzetben lévő egyetlen állami áramszolgáltató mellett lehessen több áramszolgáltató is, sőt a lakosok maguk is állíthassanak elő - napelemekkel vagy szélturbinával - saját áramot.
Több mint ötvenmillió amerikai arról voksol majd, hogy szigorítsák-e a fegyvereladásokat. Négy államban - Kaliforniában, Nevadában, Washington államban és Maine-ben - tartanak erről szavazást. A közvélemény-kutatások szerint például Maine államban a lakosok több mint 60 százaléka támogatja, hogy a kuncsaftok alapos ellenőrzésével jelentősen szigorítsák a magáncélú fegyvervásárlást, Washington államban pedig a javaslat azt is tartalmazza, hogy bírósági felhatalmazás alapján a veszélyesnek ítélt vásárlók ne vásárolhassanak fegyvert.

Kaliforniában 17 különböző javaslatról szavaznak. Egyikük a halálbüntetés ismételt eltörlése. Ebben az óriási délnyugati államban 1978-ban állították vissza a halálbüntetést, s még abban az évben 13 elítélten végre is hajtották. Pillanatnyilag 750 elítélt van a halálsoron, ám 2006 óta - elsősorban a végrehajtási módszer miatti viták okán - nem volt kivégzés. A mostani javaslat ismét a halálbüntetés eltörlését szorgalmazza, és helyette a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést vezetné be.
A kaliforniaiak arról is dönthetnek: legyen-e kötelező az óvszerhasználat a pornófilmek szereplői számára.

San Franciscóban annak megtiltásáról dönthetnek kedden a választópolgárok, hogy hajléktalanok sátrakat húzhassanak-e fel maguknak a városban. A nagyvárost ugyanis szinte ellepték a 30-40 sátorból és papírdobozokból eszkábált "sátorvárosok", amelyeket ráadásul a helyi rendfenntartó erők veszélyeseknek is tartanak.



Coloradóban arról szavaznak, hogy az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény által kialakított biztosítási piacot teljes egészében átvegye a ColoradoCare, vagyis az a helyi állami egészségbiztosító, amely az egyedüli biztosítója lehetne a coloradói alacsony jövedelműeknek. A javaslat támogatói szerint ez jelentősen csökkentené az egészségbiztosítás költségeit, ellenzői viszont azért óvnak tőle, mert az állami biztosítót irányító 21 tagú igazgatótanácsban politikusok foglalnának helyet.

Öt államban a minimálbérről kérdezik a szavazókat. De míg négy államban, Arizonában, Coloradóban, Maine-ben és Washingtonban a minimális órabér 13,50 dollárra emelését javasolják, addig Dél-Dakotában a 18 éven aluliak minimális órabérének csökkentését szeretnék elérni: 8 és fél dollárról 7 és fél dollárra.

Missouri az első olyan amerikai tagállam, ahol arról tartanak népszavazást, hogy megtiltsák-e a forgalmi adók kivetését olyan szolgáltatásokra, mint például az autójavítás vagy a hajvágás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: