2016-04-12 17:21:43• hírek • Szatmár.ro

Nem bontották fel a koncessziós szerződést a strand működtetőivel

Hosszas vita, felszólalások sora, magyarázkodás, kérdések és feleletek, a halasztás elutasítása, politikai kampány, és a felelősség folyamatos hárítása - ezek jellemezték a keddi rendkívüli tanácsülés azon részét, amelyben a strand koncessziós szerződésének felbontásáról szóló határozattervezetet vitatták meg a tanácsosok.

Ahogy arra számítani lehetett, a strand koncessziós szerződésének a felbontásával kapcsolatos határozattervezet megvitatása volt a keddi, rendkívüli tanácsülés leghúzósabb pontja. Mint arról beszámoltunk, a polgármesteri hivatal egy 2015-ben alapított bizottsága azt vizsgálta meg, hogy az egykori városi strandot most működtető Beny-Alex Kft. mennyire tartja be a koncessziós szerződésben vállaltakat. Mint kiderült, nagyjából semennyire, hiszen ugyan a felvállalt felújítás első szakaszát elvégezték, azaz megnyitották a strandot, medencéket működtetnek, de a komolyabb beruházásokból semmi nem valósult meg. Nem épült fel a termálvizes gyógykezelési szolgáltatással foglalkozó szálloda, vagy a Szamos árterületére tervezett nyári színház. A felvállalt kötelezettségek be nem tartása pedig egyenes úton a szerződés felbontásához vezethet.

A szóban forgó határozattervezet eredetileg a bizottsági jelentés elfogadásáról szólt, a jogi bizottság viszont a szerződés felbontásának a jóváhagyását is beépítette a tervezetbe.

Az RMDSZ-es tanácsosok már a vita elején jelezték: erős kampányszagot éreznek, hiszen amennyiben megszavazzák a szerződés felbontását, a polgármester a strand működésének az akadályozásával vádolhatja őket. A pihenőövezet bezárása pedig sok lakos körében elégedetlenséget keltene. Az RMDSZ sejtését az is igazolta, hogy Dorel Coica polgármester folyamatosan témát váltott és minden felelősséget a tanácsosokra hárított, amikor véleményt kellett mondani a szerződés felbontásáról vagy fenntartásáról. Hiába kérdezte őt Nagy Szabolcs és Butka Gergely is, konkrét választ nem kaptak, csak annyit, hogy a helyzetet vizsgáló bizottság tagjai között minden párt tanácsosa helyet foglalt, ő pedig elfogadja a tanácsosok döntését. Arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy miért pont most, röviddel a hivatalos strandnyitás és a kampány közeledtével került a tanács elé az ügy.

Maskulik Csaba felhívta a figyelmet, hogy a szerződésben vállaltak megvalósítását már 2012 óta figyelni kellett volna, Marcela Papici pedig azt nem értette, hogy miért kell a szerződés felbontásáról a tanácsosoknak szavazniuk, amikor az okmányban ott áll feketén-fehéren: ha a vállalat nem tartja be a feltételeket, a szerződést semmissé lehet nyilvánítani.

A tanácsülésen részt vett a Beny-Alex KFT. több képviselője, akik a szavazás előtt még szót kértek. Hosszas vita és szavazás után végül úgy döntött a tanács, hogy szólhatnak. A vállalatot képviselő ügyvédnő kijelentette, csak ma reggel tudták meg, hogy egyenesen a szerződésbontás a téma. Emellett számos problémába ütköztek a fejlesztések kapcsán, de a polgármesteri hivatal nem volt a segítségükre. A strandon belül található több terület jogi helyzete még nem tisztázott, emiatt a fejlesztéssel sem tudtak haladni.

Nits János RMDSZ-es tanácsos a határozattervezet megszavazásának az elnapolását kérte, hogy a választási kampány után józan ésszel, a lehetőségek megvizsgálását követően tudjon dönteni az új tanács. Ezt viszont az RMDSZ támogató szavazatai és néhány tartózkodás ellenére a PSD leszavazta.

A teljes tervezet megszavazása kapcsán a PNL-s Bancea Valeriu Petre arra kérte a tanácsosokat, jól fontolják meg a döntést, mert a szatmáriak képviseletében kell dönteniük és az ő érdekeiket kell szem előtt tartsák.

Végül a városi tanácsosok szavazatát követően bukott a tervezet: 16 támogató szavazatra lett volna szükség az elfogadásához, ez pedig nem jött össze.

A tanácsülést követő sajtótájékoztatón aztán nagyjából világossá vált, hogy Dorel Coica és a Tantas-família között komoly feszültségek vannak. A polgármester ugyanis hevesen támadta az avasi üzletembert és családját, miszerint azok ígérgetnek, de nem tartják be a szavukat, legyen szó kedvezményes strandbelépőkről, vagy a Pannónia Szálló homlokzatának letakarásáról. A tanácsülésen elhangzott, hogy Tantasék szerint azért nem rendelkeznek engedéllyel a Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökségtől a termálvíz kiaknázására, mert Coica szabotálta az engedélyeztetést.

Dorel Coica ténykedését Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti RMDSZ polgármesterjelöltje is hevesen bírálta. „Coica nem képes felelősséget vállalni a polgármesteri hivatal ügyeiben. Most is bebizonyította, hogy nem tud a város gondjaival foglalkozni, pedig a strand ügye a lakosság számára kiemelkedően fontos és mielőbb rendezni kellene” - mondta.

És hogy mi lesz most a stranddal? A szerződés szerint fel lehet bontani a szerződést, a cég viszont május elsejére a pihenőövezet megnyitását ígérte. Mindezt úgy, hogy nem rendelkeznek fontos engedélyekkel és ráadásul hivatalosan termálvizet sem termelhetnek ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: