2009-10-16 23:44:05• hírek • Szatmar.ro

Emberfeletti ghánai győzelem

Ghána egész mérkőzésnyi időt emberhátrányban játszva, büntetőkkel verte Brazíliát.

Kevesebb mint egy órával a Magyarország győzelmét hozó bronzmeccs után a kairói Nemzetközi stadionban immár Brazília és Ghána, azaz a két döntős sorakozott fel. A találkozót, nem kis meglepetésre, az egy meccsnyi időt emberhátrányban játszó afrikaiak nyerték, visszavágva ezzel az 1993-ban elveszített fináléért.

A találkozót a brazilok kezdték aktívabban, birtokolták a labdát, azonban nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. Az idő teltével aztán Ghána kiegyenlítette a játék képét, ám ők sem jutottak el helyzetekig. Nem volt jó meccs, persze, amint azt mondani szokás, a tét rányomta a bélyegét a játékra. Aztán a 30. percben de Bleeckere játékvezető váratlan segítséget nyújtott a braziloknak. Inkoom veszítette el a labdát, a brazilok kontrát indítottak, Addo pedig felvágta Teixeirát. Ám mivel nem volt utolsó ember, sem durva szabálytalanság, semmiképpen nem ért piros lapot a dolog. A brazilok ezzel együtt csak egy kapura lövésig jutottak a szünetig.

A pihenő után Badu és Mensah hozták össze az első brazil helyzetet: előző utóbbira rúgta a labdát, ám az a kapu fölé pattant. A dél-amerikaiak természetesen hatalmas fölényben játszottak, Ghána szervezetten és fáradtságot nem ismerve védekezett. Bár Brazília egy sor ígéretes helyzetet alakította ki, Agyei kapusnak nem kellett nagyot védenie. Főleg Kardec volt veszélyes, de kétszer fejjel, egyszer pedig lábbal volt pontatlan. A 75. percben Agyemang is megmozgatta Rafael kapust, először a mérkőzésen.

A találkozó legnagyobb helyzete a hosszabbítás első perceiben alakult ki, amikor Teixeira tett középre egy labdát, Maicon közeli lövését azonban Agyei hatalmas bravúrral védte. Bár még Wellingtonnak is volt egy jó lövése, Brazília 90 percnyi emberelőny után sem tudta feltörni az utolsó energiájukig küzdő Ghána védelmét, így jöhettek a büntetők.

Sorrendben Kardec, Ayew, Giuliano, Inkoom és Costa nem hibáztak. Ezt követően Mensah lövését védte Rafael, akárcsak Souzáét Agyei. Addae lövése könnyű préda volt a brazil kapusnak, majd Maicon eldönthette volna, de kapu fölé lőtt. Adiyiah egyenlített, Teixeira lövését fogta Agyei, így Agyemang sikeres kísérlete az aranyérmet jelentette Ghána számára.

Ez volt az első afrikai világbajnoki arany a legfontosabb utánpótlás-korosztályban, ami nem akármilyen felvezetője lehet a következő évi, Dél-Afrikában megrendezendő felnőtt világbajnokságnak.

Ghána - Brazília 0-0, tizenegyesekkel 4-3
Ghána: Agyei - Addo, Addy, Inkoom, Mensah -Agyemang-Badu, Ayew, Rabiu (Addae, 101.) - Osei (Kassenu, 64.), Aiyiah, Quansah (Agyemang-Opoku).
Brazília: Rafael - Renan (Maicon, 77.) , Tolói, Diogo, Dalton - Douglas (W. Junior, 41.), P. Henrique (Douglas Costa, 64.), A. Teixeira, Souza - Giuliano, Alan Kardec.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: