2011-11-04 09:11:03• hírek • MTI

Nem aszály okozta a mamutok vesztét

Az észak-amerikai mamutok kipusztulását az első vadászok megjelenése és egy enyhe klímaváltozás idézhette elő, de semmiképpen sem egy aszály. Erre a következtetésre jutottak kanadai kutatók az ősi ormányosok fogzománcának elemzése alapján.

A fogzománcból következtetni lehet a mintegy 11 ezer évvel ezelőtt a mamut táplálékául szolgáló növényekre és a páratartalomra - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Az esőzések kissé megritkulhattak akkoriban, a kutatók azonban kizárják, hogy súlyos aszály uralkodott volna - amelyet eddig a mamutok kihalása okának tekintettek.

Lehetséges, hogy az állatok ma élő rokonaikhoz, az elefántokhoz hasonlóan nyáron felkeresték a vidék legzöldebb részeit, vándorlásaik során pedig könnyen kiszámítható prédává válhattak a vadászok számára - vonták le a következtetést Jessica Metcalfe és csapata, a kanadai Western Ontario Egyetem kutatói az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS).
Az amerikai mamutok a többi észak-amerikai nagytestű emlőssel együtt mintegy 11 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki.

A röviddel ezt megelőző időszakból jól megmunkált kőből készített nyílhegyeket találtak a régészek, amelyek az úgynevezett Clovis-kultúra megjelenését jelzik. Egy nemrég mamutbordák között talált dárdahegy pedig rámutatott, hogy már 14 ezer évvel ezelőtt, messze a Clovis-kultúra előtt vadászott az ember a nagytestű ormányosokra.

A kutatók különböző izotópok arányait vizsgálták a kaliforniai San Pedro-völgy mamutleleteinek fogzománcában. Egyes oxigénizotópok mennyiségéből arra következtettek, hogy bár meleg, viszonylag száraz éghajlat uralkodott, nyaranta elég eső esett, hogy biztosítsa a tápnövények növekedését. A növényekről a C14-es szénizotóp koncentrációjából jutottak információhoz, és az is ellentmondott az elméletnek, miszerint az állatok a hosszan tartó szárazság miatt pusztultak volna ki.

A mamutokkal a vadászok és a klímaváltozás végzett

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: