2013-07-10 10:27:21• hírek • MTI

Nem alakíthatnak szakszervezetet

Nem sérültek azoknak a román ortodox papoknak az emberi jogai, akiknek a romániai bíróság nem tette lehetővé, hogy szakszervezetet jegyezzenek be - ismertette az Emberi Jogok Európai Bírósága nagykamarájának döntését kedden internetes kiadásában az Evenimentul Zilei című lap.

"A döntés, amely még boldogabbá tette Daniel pátriárka őboldogságát" című írás felidézi, Romániát azért panaszolták be Strasbourgban, mert 2008-ban a krajovai (Craiova) táblabíróság elutasította az olténiai érsekség papjai által megalakított Jó Pásztor Szakszervezet hivatalos bejegyzését.

A strasbourgi bíróság eredetileg elmarasztalta Romániát, úgy ítélkezve, hogy a román bíróság megsértette a papok gyülekezési és egyesülési szabadságát. Románia azonban tavaly augusztusban a törvényszék nagykamarájához fellebbezett, amely keddi döntésében már úgy ítélte meg: mégsem sérültek a papok emberi jogai, amikor megtagadták tőlük, hogy sztrájkokkal és tüntetésekkel érvényesítsék bérköveteléseiket munkaadójukkal szemben.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon elfogadta a román állam érvelését, miszerint a papi hivatás az egyházi rend önkéntes elfogadásán alapul, és a szakszervezet bejegyzésével a bíróság megsértette volna az egyházi autonómiát, az állam és az egyházak közti viszony alappillérét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: