2010-07-28 09:25:28• hírek • MTI

Nem akar gólt kapni a Debrecen

A megfázással bajlódó Kabát Péter és Szakály Péter, illetve a sérüléséből felépült, de még nem teljesen egészséges Laczkó Zsolt nélkül utazott Budapestre a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely szerdán a svájci FC Basellel találkozik Újpesten, a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.

A hajdúsági együttes keretébe ugyanakkor bekerült a Dinamo Kijevtől igazolt Farkas Balázs és az FSV Frankfurttól érkezett német Dajan Simac is. A gárda kedd délelőtt indult az újpesti Szusza Ferenc Stadionba. A találkozóra azért kerül sor a fővárosban, mert az európai szövetség (UEFA) a 2. fordulós továbbjutást követően a további BL-selejtezők lejátszását nem engedélyezte a debreceni arénában.

"Az Oláh Gábor utcában biztosan teltház lenne, a pályát is jobban ismerjük, de itt sem lesz gond, ha összegyűlik 8-10 ezer szurkoló" - mondta az érkezéskor az MTI-nek Czvitkovics Péter, a DVSC középpályása. "Nagyon nehéz ellenféllel állunk szemben, fontos, hogy ne kapjunk gólt, így akár még a 0-0 is jó eredmény lehet. Természetesen az lenne az ideális, ha nyernénk."

A Debrecen az előző körben az idegenben elért 1-1-es döntetlen után 3-2-re diadalmaskodott hazai pályán az észt Levadia Tallinn felett, s Dombi Tibor szerint a szerda 21 órakor kezdődő összecsapáson nem lesz annyi gól, mint a baltiak elleni visszavágón.

"Az első mérkőzések a BL-ben ritkán hoznak gólzáport, a lényeg, hogy a svájciak ne találjanak be, s akkor számunkra már megfelelő az eredmény" - fogalmazott a középpályás.

Herczeg András, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a Basel a párharc favoritja.

"A Basel nagyon komoly rivális. Ha el kellene helyezni tavalyi hat ellenfelünk között, akkor közvetlenül a főtáblás csapatok után jönne, de a bolgár Levszki Szófia előtt, amelyet a kvalifikáció utolsó körében múltunk felül" - mondta a mérkőzés helyszínén, a Szusza Ferenc Stadionban tartott keddi sajtótájékoztatón a tréner.


A Debrecen már az Újpest stadionjában is megtartotta az edzést
A Debrecen már az Újpest stadionjában is megtartotta az edzést fotó: dvsc


 

A svájci gárda stílusával kapcsolatban megjegyezte, hogy nagyon labdabiztosak, s általában uralják a meccseiket. Éppen emiatt leszögezte, hogy bár megpróbálják majd a saját játékukat játszani, elképzelhetőnek tartja, hogy alkalmazkodniuk kell a vendégek stílusához.

"Sokszor bizonyítottuk, hogy egységes csapatot alkotunk, így nincs mitől tartanunk, noha esélyesebb a Basel. Elsősorban jó mérkőzést várok, amelyen ha jó teljesítményt nyújtunk, akkor a jó eredmény is meglesz. A lényeg, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra a jövő heti visszavágón" - mondta Herczeg.

A védő Fodor Marcell szerint annak ellenére nem küzd mérkőzéshiánnyal a hajdúsági csapat, hogy a Soproni Liga küzdelmei még nem kezdődtek el. Megjegyezte, hogy az eddigi három tétmérkőzésükön javuló formát mutattak, s most még előrébb kell lépniük játékban, mert a Basel roppant erős ellenfél.

A svájci bajnok FC Basel keretében több válogatott játékos is szerepel, közülük öten a nyári dél-afrikai világbajnokságon is részt vettek, sőt a ghánai Samuel Inkoom egészen a negyeddöntőig menetelt hazája együttesével. A csatár Alexander Frei, a középpályás Benjamin Huggel és Xherdan Shaqiri a svájci, Scott Chipperfield pedig az ausztrál nemzeti tizeneggyel szerepelt a vb-n.

A szerdai program:
bajnokok ága:

Aktobe (kazah)-Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
BATE Boriszov (fehérorosz)-FC Köbenhavn (dán)
AIK Solna (svéd)-Rosenborg BK (norvég)
Partizan Beograd (szerb)-HJK Helsinki (finn)
nem bajnokok ága:
Young Boys (svájci)-Fenerbahce (török)
Ajax Amsterdam (holland)-PAOK (görög)
Braga (portugál)-Celtic Glasgow (skót)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: