2013-03-27 17:28:21• hírek • Kocsis Zoltán

Nem Élesdre, hanem Szamosdobra szállítják Avasfelsőfalu szemetét

Az előzetes elképzelésekkel ellentétben mégsem a Bihar megyei Élesdre, hanem Szamosdobra kerül Avasfelsőfalu városának több évtized alatt felgyülemlett szemete. Ez lehetővé tenné végre, hogy a hatóság be tudja zárni a telepet.

A Szatmár Megyei Tanács döntése értelmében az ott kialakult helyzet miatt kivételt tesznek Avasfelsőfaluval, így szemetét átszállíthatják a 2011-ben megnyílt ökologikus szeméttelepre. Az eredeti, 2011-es határozat ugyanis kimondta, hogy egyetlen szeméttelep (szatmárnémeti, nagykárolyi és tasnádi) hulladékait sem lehet átszállítani az új telepre - minden esetben meg kellett találni a módozatát annak, hogy a felgyülemlett szemetet a helyszínen „betakarják", majd lezárják.

Miközben Nagykárolyban és Tasnádon már „fel sem lehet ismerni, hogy ott korábban szeméttelep volt", amint azt tavaly augusztusában Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója fogalmazott, addig Avasfelsőfaluban speciális helyzet alakult ki.

A telep közvetlen közelében lévő telkek ugyanis kivétel nélkül magánkézben vannak. Nem elég, hogy ezek jó részét ellepte a szemét, ám a tulajdonosaikkal nem tudtak megegyezni az illetékesek. Minden domb ugyanis nyolc méter magas lesz, így a betontömb oldalai a szomszédos területekre is kiterjedtek - volna. Egy korábbi elképzelés szerint a szemetet Élesdre szállították volna, ahol egy speciális égetőben semmisítették volna meg.

A mostani döntés szerint a 44.000 köbméterre saccolt szemetet átszállítják a szamosdobi ökologikus szeméttelepre 2,53 lej/ tonna áron. Ám a teljes szállítási költség nem haladhatja meg a 44.000 lejt. Adrian Stef tanácselnök szerint ezt az summát ki lehet szorítani a bezárásra szánt összegből, az avasfelsőfalui hulladék pedig legtöbb három hónappal rövidíti meg az első végleges ülepítő cella életét.

Hogy mi lesz a korábbi városi szeméttelepek helyén? Békéssy elmagyarázta, hogy a bezárt szeméttelepeket földdel elfedik, befüvesítik. Ezt követően 30 évig semmilyen komolyabb tevékenység, építkezés nem folyhat rajta. Mi több, még fákat sem szabad ültetni rájuk, mivel azok szerteágazó gyökerei mélyre fúródhatnak, szabad utat engedve a keletkezett különböző gázoknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: