2008-09-19 12:27:34• hírek • Parajdi Andrea

Nehézgépeket gyártanának

Háromtagú finn delegáció érkezett Szatmárnémetibe, hogy információt gyűjtsön a helyi befektetési lehetőségekről és a megyében történő fejlesztésekről. A Cargotech, nehézgépek gyártásával foglalkozó finn cég Kelet-Romániában kíván terjeszkedni.

Valentin Macec és Adrian Stef, a megyei tanács alelnökei fogadták a Budapesti Finn Konzulátus Gazdasági attaséjából, illetve két fontos európai cég képviselőiből álló delegációt. A találkozón kiderült, hogy a Cargotech vállalat Európa-szerte mintegy 12 ezer alkalmazottal dolgozik, jelenleg pedig a Kelet-Európai piacon szeretne tovább terjeszkedni.

 

Látogatásuk során nem csupán a megye infrastrukturális fejlesztéseiről érdeklődtek, hanem arról is képet akartak kapni, hogy az itteni tanintézményekben mennyire van szakoktatás a Cargotech tevékenységi területén. Kíváncsiak voltak mennyire van hagyománya a nehéziparnak Szatmár megyében. -A kommunizmus után megyénkben több hasonló feladatkörű nagyüzem ment csődbe, ezáltal pedig a szakemberek is munkanélkülivé váltak, akik aztán más területen helyezkedtek el. Mindenképpen vannak szakképzett munkások, és olyan középiskolák is, amelyek ilyen területen oktatnak. Elméletileg minden megfelelne az elképzeléseiknek, csupán az a kérdés, hogy a megye mennyire nyerte el a tetszésüket -tájékoztatott Nagy Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács sajtóreferense.

Ha a Cargotech vezetősége Szatmár megyébe építené ki Kelet-Európai központját, 15 ezer négyzetméteren egy 500-700 alkalmazottat foglalkoztató üzemet hozna létre, amely 60-70 millió eurós befektetést jelentene a megyének.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: