2018-03-22 14:46:06• hírek • Bede Emőke

Nehezen találnak egymásra a munkaadók és az álláskeresők

A Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség adatbázisában jegyzett álláskeresők 98,44 százalékának csak nagyon nehezen vagy nehezen találnak megfelelő munkát. Ennek egyik fő oka, hogy sokan még az elemit sem járták ki.

Az ügynökség vezérigazgatója arról számolt be a legutóbbi prefektusi kollégiumi ülésen, hogy 2017-ben az azt megelőző évhez képest közel ezerrel esett vissza a munkanélküli segélyben részesülők száma. Két évvel ezelőtt még 6032-en kaptak támogatást, tavaly számuk már csak 5066. Érdekes módon mindkét évben sokkal több volt a munkanélküli férfiak száma, mint a nőké. Természetesen a valóban munkaképes, de állás nélküli személyek száma ettől jóval több, viszont az ügynökséghez csak ennyien jelentkeztek be.
 

Simona Dersidan arról az ördögi körről is beszámolt, hogy bár sok a betöltetlen állás a megyében, mégis nehéz ezekre a helyekre alkalmas munkaerőt találni. Ennek fő oka abban keresendő, hogy az ügynökség adatbázisában nyilvántartott álláskeresők több mint fele vagy egyáltalán nem járt iskolába, vagy éppen csak belekóstolt az elemi szintű képzésbe. Rájuk nézve sajnálatos tény, hogy az ügynökség által indított tanfolyamokon sem tudnak részt venni alacsony iskolázottságuk miattt. Ezen személyek közel 90 százaléka falusi környezetből származik.
 

Annak függvényében, hogy milyen könnyen vagy éppenséggel nehezen lehet ezeket az álláskeresőket munkához juttatni, az ügynökség több alcsoportba sorolta be az általa nyilvántartott munkakeresőket. 4846-nak csak nagyon nehezen lehet munkahelyet találni, 141-nek nehezen, közepes nehézségű erőfeszítéssel 69 személynek sikerült állást találni, 10-nek pedig könnyű volt.
 

A tavalyi év során arra is volt példa, hogy az álláskeresők utasítottak vissza egy-egy munkahelyet, viszont az alkalmazók sem vesznek ám fel mindenkit. Mint a vezérigazgató beszámolójából kiderült, tavaly 10 200 esetben közvetítettek ki munkaerőt, 2000 esetben azonban a munkáltató utasította el a jelentkezőket, mivel nem voltak alkalmasak a szabad poszt betöltésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: