2010-07-30 12:52:16• hírek • MTI/Hargita Népe

Nehéz volt a felvételi

Mindössze egy romániai magyar diák nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza rendőrakadémiára.

A magyarul érettségizett diákok összesen 34 helyet pályázhattak meg rendőr, határőr, csendőr, tűzoltó és irattáros szakon. Összesen hatvanan pályáztak a magyar nemzetiségű fiataloknak fenntartott helyekre.

A felvételizők először egészségügyi vizsgálaton, majd pszichológiai, valamint a fizikai állóképességet felmérő teszten estek át. Amennyiben ezen a rostán kihullottak, már nem is vehettek részt a román és idegen nyelvből, valamint történelemből álló írásbeli vizsgákon. Utóbbiakra csak 19 magyar felvételiző jutott el, s végül egynek sikerült felvételt nyernie.

A rendőri képzésre felvételiző magyar fiatalok többsége Maros, Hargita és Kovászna megyéből jelentkezett. Az idei felvételin 7,60 volt az utolsó bejutási átlag a román diákok körében, az egyetlen sikeresen felvételiző magyar lány pedig 6,50-nel jutott be. Az RMDSZ javaslatára különítettek el a rendőrakadémián magyar diákoknak helyeket, amiről kormányhatározat rendelkezett. A szövetség tájékoztatási kampányt folytatott tavasszal, miután világossá vált, hogy az idén először elkülönítenek helyeket magyar fiatalok számára is.

"Alig több mint öt héttel a jelentkezési határidő előtt derült ki, hogy lesznek magyaroknak fenntartott helyek, egyetemválasztás kérdésében pedig ez túlságosan rövid idő" - mondta a lapnak Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke a magyar diákok kudarcát kommentálva. Hozzátette, hogy a jövőben sokkal korábban elkezdhetik a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatását, amit kiterjesztenek a középiskolák tizenegyedik osztályaira is.
A román rendőrakadémia elit egyetemnek számít, s határozottan nehéz volt a felvételi idén - olvasható a Hargita Népében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: