2013-07-25 12:35:43• hírek • MTI/ Kocsis Zoltán

Nehéz helyzetben a Honvéd és az Astra

fotó: fclevadia.ee/
fotó: fclevadia.ee/

A Budapest Honvéd és a Debrecen közül utóbbi van valamivel könnyebb helyzetben a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének csütörtöki visszavágói előtt, ugyanis amíg a fővárosiaknak kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a szerb Vojvodinával szemben, addig Kondás Elemér együttese döntetlenről indul a norvég Strömsgodset elleni hazai találkozón. A román csapatok közül a Petrolul gyakorlatilag máris továbbjutott, a Pandurii-nak is komolyak az esélyei, míg az Astrának bravúrra lenne szüksége.

A Honvéd - amely a kvalifikáció első fordulójában 13-1-es összesítéssel ütötte ki a montenegrói Celik Niksic csapatát - úgy szenvedett 2-0-ás vereséget az első mérkőzésen Újvidéken, hogy már az első félidő közepétől emberelőnyben futballozott, de nem tudott mit kezdeni a létszámfölénnyel. Marco Rossi, az együttes vezetőedzője a találkozót követően úgy nyilatkozott, hat-hét játékosa is tudása alatt teljesített. A Honvédnak tehát bravúr kellene a továbbjutáshoz.

A Debrecennek ezzel szemben valószínűleg elég lenne a harmadik fordulóba kerüléshez, ha olyan teljesítményt nyújtana, mint egy héttel ezelőtt, ugyanis a magyar kupagyőztes úgy ért el 2-2-es döntetlent Norvégiában, hogy a hazaiak a magyar légiós, Kovács Péter találatával csak a 93. percben tudtak egyenlíteni. Ronny Deila, a Strömsgodset vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hatalmas "mázlival" harcolták ki a döntetlent a végig jobban játszó Debrecen ellen, a párharc esélyesének pedig a magyar alakulatot tartja.

A Debrecenen és a Honvédon "nagy a nyomás", mivel ha egyik sem jut be a harmadik fordulóba, akkor augusztusban egyetlen magyar csapat sem lesz az európai kupaporondon. A Videoton az EL-ben már az első körben búcsúzott, míg a Győrt kedden a Makkabi Tel-Aviv ejtette ki a Bajnokok Ligájából. Az ide vonatkozó negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellenében vérzett el.

Szintén nehéz dolga van az európai kupákban eddig veretlen Astra Giurgiu-nak: annak az Omonia Nicosiának az otthonában kellene nyernie, amely öt éve nem kapott ki hazai pályán nemzetközi meccsen. A két imponáló sorozat között azonban van egy kis különbség: míg a románok eddig három európai kupameccset játszottak történelmük során (az első fordulóban a szlovén Domzalét verték meg kétszer), addig a ciprusiak évről-évre ott vannak az kontinentális porondon. Hazai pályán legutóbb a Manchester City tudta őket legyőzni 2008 őszén - azóta hét meccset vívtak meg veretlenül - köztük egy 1-1-es döntetlent a Vaslui ellen 2009-ben.

Mivel az első mérkőzés 1-1-re végződött, a Astrának nyernie kell, vagy egy minimum négygólos döntetlent elérnie ahhoz, hogy a harmadik körben összecsaphasson a svéd Göteborg és a szlovák Trencsén alkotta páros győztesével.

Szintén döntetlent ért el az európai kupákban a szintén most debütáló Pandurii is, azzal a különbséggel, hogy a Targu Jiu-i együttes Tallinnban csapott össze a Levadiával. A Kadrioru stadionban is a románok játszottak fölényben, számtalan ziccert alakítottak ki, csak a kapuba nem tudtak betalálni. Érdekesség, hogy a Levadia számára szűk másfél héten belül a csütörtöki visszavágó immár a negyedik meccs lesz. A Pandurii elleni első meccset követően pénteken 2-1 nyertek az észt bajnokságban a Kuressaare ellen, majd kedden 8-0-ra gázolták el a kupában a második osztályú Lihulát.

A Pandurii edzője, Cristian Pustai is magáénak tudhat egy remek sorozatot: csapata még soha nem szenvedett vereséget hazai pályán az európai kupákban. A civilben matektanár szakember korábban a Medgyes kispadján szerepelt már az Európa Ligában, akkor a selejtezőkben előtt 2-0-ra győzték le a finn Koupiont, majd 1-1-es döntetlent értek el a német Mainz ellen, végül 1-0-ra legyőzték az Austria Wient. Újabb sikert követően a bolgár Beroe Sztara és az izraeli Hapoel Tel-Aviv páros győztesével selejtezhet a harmadik körben a Pandurii.

A legegyszerűbb helyzetben a Petrolul van. Egyrészt, mert továbbjutása esetén biztosan tudja, hogy a holland Vitesse lesz az ellenfele. Másrészt, mert hazai pályán magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a feröeri Vikingur ellen. Ráadásul a szigetlakók eddig soha nem nyert hazai pályán az európai kupákban! Az előző körben is idegenben győzték le 1-0-ra a finn Inter Turkut a hazai 1-1 után.

Európa Liga, II. selejtezőkör, visszavágók (összesített eredmény):

Pandurii - Levadia Tallinn 20.00 DigiSport1 (0-0)
Omonia Nicosia - Astra 20.00 (1-1)
Vikingur - Petrolul 21.00 (0-3)
Debrecen - Strömsgodset 21.30 Duna TV (2-2)
Honvéd - Vojvodina 21.30 m1 (0-2)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: