2014-08-28 15:39:58• hírek • Szatmár.ro

Nehéz dolguk van a mozgáskorlátozottaknak

Az akadálymentesítés volt a téma a Szatmár Megyei Prefektúra által szervezett Társadalmi Párbeszéd-gyűlésen.

Aurelia Cristea, a társadalmi párbeszédért felelős miniszter július hónapban adta ki a prefektúráknak, hogy a következő havi - azaz augusztusi - ülésen térképezzék fel, hogy állnak a megyék az akadálymentesítéssel, mennyire könnyű vagy éppen nehéz kerekesszékes mozgáskorlátozottként élni Romániában.

"Szatmár megyében a helyzet nem jó, de nem rosszabb más megyéknél" - foglalta össze a tapasztalatokat Altfatter Tamás alprefektus, a csütörtök déli tanácskozás vezetője.

A gyűlésen kiderült: a közintézmények túlnyomó többségében van rámpa, amelyen a kerekesszékkel el lehet kerülni a lépcsőket - ám sok esetben ezek nem felelnek meg az előírásoknak, dőlésszögük jóval nagyobb, mint hogy az kényelmes lenne - bizonyos estekben pedig lehetetlen kerekesszékkel használni ezeket.

A gyűlésen szóba került az is, hogy a megye iskolái is fel vannak szerelve mozgáskorlátozott-feljáróval, viszont egyetlen helyen sincs kerekesszékesek számára kialakított illemhely. Azokban az iskolákban, ahol mozgássérült gyermek tanul, ott általában az osztályát a földszintre költöztetik, ezzel tudják a legtöbb segítséget nyújtani - hangzott el az ülésen.

"Olyan helyzetben, amikor a tanerők fizetését sem egyszerű kiadni, nem tudunk kerekesszékes illyemhelyet kialakítani, ezt mindenkinek meg kell értenie. Különösen olyan iskolákban, ahová nem is jár mozgássérült gyermek. Inkább térfigyelő-rendszerek kiépítésére költünk, mert van olyan iskola, ahová rengeteg gyerek jár, és nehéz szemmel tartani őket" - magyarázta Marcela Papici, Szatmárnémeti alpolgármestere.

Szatmárnémetiben a tömegközlekedés sem akadálymentesített, csak néhány busz használható könnyedén a kerekesszékesek számára. A mozgáskorlátozottak a taxikat sem használhatják - ám mint kiderült, van olyan taxitársaság, amelyik szerződésben áll egy akadálymentesített autóval, kérésre pedig ezt küldik ki a klienshez.

a társadalmi párbeszédért felelős miniszter
a társadalmi párbeszédért felelős miniszter
a társadalmi párbeszédért felelős miniszter
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: