2011-01-15 10:32:51• hírek • Szatmar.ro

Kettős spanyol győzelem a sártengerben

Nem a legideálisabb körülmények fogadták péntek reggel a 32. Dakar rali utolsó előtti napjára ébredő versenyzőket: San Juan és Cordoba között egész éjszaka szakadt az eső. Ennek következtében a két város közötti 555 kilométeres táv nagy részét igazi sártengerben kellett abszolválniuk a pilótáknak, ám rajtuk már ez sem fogott ki.

A motorosoknál sokáig Cyril Despres volt a leggyorsabb, ám a végén kiderült, hogy a franciát végig üldöző Marc Coma érte el a legjobb időt: kerek 37 másodperccel megelőzve francia riválisát. Harmadikként a portugál Helder Rodriguez ért be a táborba 7,21 perces hátránnyal. Pénteki győzelmével Coma megszilárdította vezető pozícióját a összesített táblázaton, ahol egy nappal a verseny vége előtt 16 perccel vezet Despres előtt és egy órával Francisco Lopez Contardo előtt.

Tartotta eddig megcsodált kiegyensúlyozottságát Gyenes Emánuel is, akinek szintén nem okozott komolyabb gondot a sártengerben való száguldás, így végül a 22. helyen ért be. Később azonban a versenybíróság tíz perces büntetést szabott ki a szatmárnémeti versenyzőre, aki így egy hellyel visszaesett és a 23.-ként zárta a napot. Csapatfőnöke, Marcel Butuza a 61. helyen zárta a napot, a szerbiai magyar Saghmeister Gábor pedig az 57. helyet csípte meg. Büntetése ellenére Mani az összesített táblázaton tartja 18. pozícióját, míg Butuza az 57., Saghmeister pedig a 61. helyről várja az utolsó napot.

Nem okozott különösebb galibát a sár az autósok mezőnyében sem, ahol Carlos Sainz a csütörtöki drámája után (egy gödörbe esve eltörött az első felfüggesztése, emiatt pedig egy órát és a Dakar-győzelem esélyét is elveszítette) amolyan „csakazértis-győzelmet" aratott. Szinte hihetetlen, de már a hatodik szakaszgyőzelmét ünnepelhette pénteken két csapattársa, Giniel de Villiers és Nasszer al-Attijah előtt. Ennek ellenére a már említett események miatt a Matadornak szinte semmi esélyes nincs a végső győzelemre, mivel majd másfél órával van lemaradva al-Attijah és fél órával de Villiers mögött. A negyedik helyen Stephan Peterhansel található, aki pénteken összefoglalta idei Dakarját, mondván, „amikor az embernek nincs szerencséje, akkor nincs szerencséje". A 12. etapon ugyanis előbb kifolyt a BMW hűtőjének a vize, majd defektet kapott, immár sokadjára...


A sárral is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek pénteken fotó: dakar.com
A sárral is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek pénteken fotó: dakar.com


A kvadosok mezőnyében Alejandro Patronelli már azt is megengedheti magának, hogy egyszerűen csak végigmenjen. Ennek megfelelően pénteken a negyedikként ért be Christophe Declerck, Sebastian Halpern és Lukasz Laskawiec mögött, összesítettben azonban két perc híján egy óra az előnye Halpernnel szemben. A harmadik helyet Declerck foglalja el...hat és fél órás hátránnyal.

A kamionosoknál Vlagyimir Csagin carlos-sainzi fölényt alakított ki, pénteken hetedik szakaszgyőzelmét aratta - zsinórban a harmadikat-, így már összesítettben fél órával vezet a pénteket is a második helyen záró Firdaus Kabirovval szemben. Pedig utóbbi szerda reggel még az összesített táblázat élén állt... A pénteki napot a spanyol Pep Vila zárta a harmadik helyen, az összesített táblázaton azonban Eduard Nikolajev áll a bronzérmes pozícióban, teljessé téve ezzel az orosz dobogót.

Szombaton még egy maratoni, 826 kilométeres táv várja a versenyzőket, igaz, ebből csak 181 kilométer a speciális szakasz, aztán Buenos Airesben „szögre akaszthatják a slusszkulcsot"...

 

Páros motorozás az argentin pampában fotó: dakar.com
Páros motorozás az argentin pampában fotó: dakar.com


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: