2015-05-19 10:49:40• hírek • Szatmár.ro

Negyvenegyen végeztek idén közigazgatás szakon

A megyei tanács nagytermében búcsúztak tanáraiktól és egyetemista társaiktól a közigazgatás szakon végzettek.

Kedden délelőtt a Szatmár Megyei Tanács nagytermében tartotta ballagási ünnepségét a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett tagozanátak közigazgatás szakja. Összesen 41 diák fejezte be - ideiglenesen - tanulmányait. A román vonalon 20-an végezték be hároméves tanulmányaikat, a magyar csoportban 14-en, távoktatáson pedig 10-en vannak túl a három évnyi egyetemen. A végzés persze nem feltétlenül végleges mindenki számára, hiszen lehetőség van mesterizni is Szatmárnémetiben.

Elsőként a végzősök búcsúbeszédét hallgatták meg az évfolyamtársak és családtagok: a román anyanyelvű diákok közül Mariana Giorgiana szólalt fel, magyarul Gereben Norbert szólt a jelenlévőkhöz.

A tanárok közül az évfolyamfelelős Suta Stefan mellett Varga Attila és Kresz Tímea is szólt a végzősökhöz, majd Altfatter Tamás fordult bátorító szavakkal a harmadévesek felé. A felszólalók sok sikert is kívántak nekik, hiszen előttük áll még néhány vizsga, na meg a diplomadolgozat megvédése.

"Egy hosszú út állt előttetek és ennek az útnak a végén a felnőttéválás vár. De nem kell csüggedni emiatt, hisz pont ez teszi színesebbé az életünket: az, hogy tovább tudunk lépni, új kihívások elé állni és azokkal megbírkózni. Úgy kell tekinteni ennek a három évnek a végére, mint ugródeszkára, ami által rengeteg új lehetőség nyílik meg előttünk" - mondta a búcsúztató másodévesek nevében Nagy-Tóth Márk.

A közigazgatás szakon végzett diákok

Ballagtak a közigazgatási szak végzősei

Ballagtak a közigazgatási szak végzősei

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: